Várhatóan július elsején megnyit a parajdi strand
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik. A strand vizét a Salrom más termelőegységeiből hozott sóval keverik – közölte Nicolae Soltuz, a bányavállalat befektetési igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Parajdon.
A sóbányát felügyelő hatóságok képviselői hangsúlyozták: Parajd biztonságos, és a strand megnyitásától a turisták visszatérését várják a bányakatasztrófa nyomán vendégek nélkül maradt székelyföldi településre.
Nicolae Soltuz, a sóipari társaság (Salrom) befektetési igazgatója elmondta: zajlanak az előkészületek a strand újbóli megnyitásához, mely legkésőbb július elsején, de reményeik szerint már korábban megtörténik.
Mivel a medencéket eddig a sóbányából látták el megfelelő telítettségű sós vízzel, a bányakatasztrófa után a magas sótartalmú vizet édesvízzel helyettesítik, melyet a Salrom más kitermelési egységeiből zsákokban hozott sóval keverik, míg elérik a látogatók által megszokott és kedvelt sótartalmat.
Kapcsolódó
A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.