Vállalkozói tömörülés alakult Kézdivásárhelyen

Több kézdivásárhelyi vállalkozó vett részt a Kovásznai Vállalkozások Munkáltatói Szervezetének az alakuló ülésén. Az új civil szervezet célja, hogy hatékonyabban képviselje az üzleti szféra érdekeit, akiket egyebek mellett tanácsadással is segítenek.

A kézdivásárhelyi inkubátorház konferenciatermében megtartott alakuló ülésen Imre Csaba vállalkozó nyitotta meg a megbeszélést, megköszönve az üzletembereknek, hogy elfogadták a meghívást, majd ismertette az új tömörülés vezetőségét: jómagát, mint elnököt, Hella Zoltán és Kolbász Sándor alelnököket és Constatin Pătru titkárt. Az alapítók között van Szabó Róbert, Duka Jenő és Szabó Csaba.

Több vállalkozó vett részt a megbeszélésen | A szerző felvételei

„A szervezet célja, hogy képviselje, támogassa és megvédje tagjai érdekeit a hatóságokkal, szakszervezetekkel, más jogi és magánszemélyekkel szemben. A Kovásznai Vállalkozások Munkáltatói Szervezete a társulás szabadságának az elve szerint jött létre jogi személyként, de vagyoni cél nélkül, a hatóságoktól, politikai pártoktól és szakszervezetektől függetlenül” – foglalta össze a fontosabb tudnivalókat Imre Csaba elnök. Kifejtette a tömörülés képviseli, előmozdítja, támogatja és védi tagjai gazdasági és jogi érdekeit, úgy, hogy fejleszti és hatékonyabbá teszi tevékenységüket, ez mellett elősegíti a tisztességes versenyt a jogszabályokkal összhangban. Céljuk továbbá, hogy a különböző kérdésekben közösen lépjenek fel, legyen szó jogi vagy gazdasági problémákról, részletezte egyebek mellett célkitűzéseiket, amiket az alapszabályzatukba foglaltak.

A szervezet elnöke Imre Csaba

Constantin Pătru titkár kifejtette: hét cég képviselője jutott arra az ötletre, hogy létre kellene hozni egy érdekvédelmi szövetséget, egyrészt a fejlődés miatt, másrészt azért, mert úgy ítélik, hogy így könnyebben tudnak fellépni az állammal kapcsolatos ügyes-bajos dolgaik esetén. „Amikor a kormány egy határozatot hoz, vagy kidolgoz egy jogszabályt, akkor általában tárgyalásokat folytat úgy a munkavállalók, mint a munkaadók szövetségeivel és ezekből a háromoldalú beszélgetésből születik meg egy törvény. Úgy látom, hogy ha kellőképpen megerősödünk és csatlakozni tudunk egy országos vállalkozói föderációhoz, akkor mi is hallatni tudjuk a hangunkat, de ennél is fontosabb, hogy helyi szinten egységesen tudjunk kommunikálni a hatóságokkal, legyen szó a prefektúráról, a munkaügyről, a fogyasztóvédelemről vagy épp az adóhatóságról” – magyarázta.

Constatin Pătru titkár szerint az információnak nagy értéke van

Constantin Pătru kifejtette: egy másik vetülete lesz a tevékenységüknek, hogy a törvénykezésről napirenden tartsák a tagságot, ennek érdekében a következő megbeszéléseikre már pénzügyi szakértőket, jogtanácsosokat és könyvelési szakembereket is terveznek meghívni. Ami ezt a témakört illeti, az előnyöket is elmagyarázta: amennyiben valamilyen kérdésben szakértőre lesz a tömörülésnek szüksége, akkor a költségek oszlanak, nem mindegy, ha ugyanazon probléma miatt több cég kifizeti ugyanazt a tarifát, vagy egyre hárul a díj. „Második-harmadik találkozásunkon tervezzük, hogy meghívjuk a környezetvédelmi és a munkaügyi hivatalok képviselőit is, hogy tájékoztassanak az újdonságokról, mert mindig akad valami” – mondotta.

Emellett az is céljuk, hogy jobban témában legyenek a helyi munkálatokkal kapcsolatos elektronikus közbeszerzésekkel, azon az elven, hogy „jobb, ha a pénz helyben marad”.

Egy hitelszövetkezet létrehozásában is gondolkodnak. „Azok a cégek, amelyek rendelkeznek két-háromezer, de akár tizenötezer euró elfekvő, nélkülözhető pénzzel, azok létrehozhatnak egy alapot, amelyből a tagság – de akár más vállalkozások is – kedvező kamattal vehetne fel hitelt. Ez akár könnyebben is mehetne, mint ahogy a bankoknál zajlik az ügyintézés” – magyarázta, végszóként hangsúlyozva: a mai világban mindennél nagyobb értéke van a korrekt információnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?