Úzvölgyi katonatemető: törölni kell a telekkönyvből Dărmănești város tulajdonjogát

A Moinești Bíróság csütörtöki ítélete értelmében törölni kell a telekkönyvből Dărmănești (Dormánfalva) városnak az úzvölgyi temető fölötti tulajdonjogát.

A magyar és német világháborús elesettek fejfái mellé törvénytelenül állítottak román síremlékeket is | Archív felvétel: Gábos AlbinAz ítélet kivonata a bíróságok portálján jelent meg. A Moinești Bíróság határozata nem jogerős, a hivatalos kézbesítéstől számított 30 napon belül fellebbezést lehet benyújtani ellene.

Az ítélet azt követően született, hogy a Bákói Táblabíróság tavaly októberben jogerősen érvénytelenítette a Bákó megyei város önkormányzati testületének azt a 2019 márciusában hozott határozatát, mellyel a város közvagyonává nyilvánította a Hargita megyében található, Csíkszentmárton községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőt.

A perben a felperes csíkszentmártoni önkormányzat oldalán avatkozott be a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat. Kis Júlia, az önkormányzat és a jogvédő szolgálat ügyvédje az MTI-nek elmondta: soha nem borítékolhatók a bírósági határozatok, de miután a bíróság már jogerősen törölte azt az önkormányzati határozatot, amely a telekkönyvi bejegyzés alapjául szolgált, számítottak az ítéletre. Azt is hozzátette, hogy az elkövetkező napokra várják annak a februári ítéletnek a megindokolt, hivatalos közlését, amelyben a Bákó Megyei Törvényszék a temető átalakítására kiállított építési engedélyt is érvénytelenítette. Ha nem lesz fellebbezés az ítélet ellen, érvényt kell szerezni a határozatnak, és el kell távolítani a temetőből a törvénytelenül elhelyezett kereszteket.Dărmănești önkormányzata önkényesen járt el | Archív felvétel: Gábos Albin

Dărmănești önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.

2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A nacionalista temetőfoglalók – akik közül többet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben parlamenti képviselővé, szenátorrá választottak – azóta többször szerveztek koszorúzásokat a temetőben azoknak a román katonáknak, akik (a hivatalos román álláspont szerint) nem is ott nyugszanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?