Úzvölgye – Jogerős: Székelyföldé marad a katonatemető

A Bákói Táblabíróság csütörtökön jogerősen érvénytelenítette Dormánfalva (Dărmănești) városi tanácsának az úzvölgyi katonatemetőt közvagyonná nyilvánító 2019. márciusi határozatát.

A határozat kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A táblabíróság közölte: megalapozatlannak tartotta és elutasította Dormánfalva város és a helyi tanács fellebbezését az önkormányzati határozatot érvénytelenítő első fokú ítélet ellen. Az ítélet szerint a mostani határozat végleges.

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere az MTI-nek elmondta: mindig tudták, hogy igazuk van, és bíztak abban, hogy az igazukat a törvényszéken is megtalálják. Hozzátette: Csíkszentmárton népe az elmúlt évtizedekben sokat tett az Úzvölgyében elesett katonák emléke megőrzéséért.

Korábban DOrmánfalva önkormányzata is pert indított Csíkszentmárton ellen, annak az önkormányzati határozatnak az érvénytelenítését kérve, amelyben a székelyföldi község nyilvánította közvagyonává a katonatemetőt. Ezt a pert tavaly októberben a moldvai önkormányzat jogerősen elveszítette.

Fotók: Gábos Albin

Mint ismert, a Bákó Megyei Törvényszék májusi első fokú ítéletében is hatályon kívül helyezte a Bákó megyei Dormánfalva városi tanácsának az úzvölgyi katonatemetőt közvagyonná nyilvánító 2019. márciusi határozatát, ezt az ítéletet erősítette most meg a fellebbviteli bíróság. 

A törvényszék a Csíkszentmárton község és a Bákó megyei prefektus által indított összevont perben ítélkezett. Elfogadta Hargita megye és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat belépését a perbe, elutasította viszont Dormánfalva város perbelépési kérelmét.

Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.

2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A nacionalista temetőfoglalók - akik közül többet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben parlamenti képviselővé, szenátorrá választottak - azóta többször szerveztek koszorúzásokat a temetőben azoknak a román katonáknak, akik – a hivatalos román álláspont szerint – nem ott nyugszanak.

Korábban Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője a Maszolnak elmondta: folyamatban van a Dormánfalva által a katonatemetőben létesített román parcella építési engedélyének megsemmisítésére és a katonatemető eredeti állapotának visszaállítása érdekében indított per is. Ennek tárgyalását felfüggesztették, amíg a közvagyon ügye végérvényesen el nem dől.

Kapcsolódók

Kimaradt?