Román nacionalista vezető Úzvölgyéről: „csalódik, aki azt hiszi, hogy figyelembe vesszük a bírósági határozatokat”

Az úzvölgyi román nacionalista megmozdulások főszervezője szerint keserűen csalódni fog, aki azt hiszi, hogy figyelembe veszik a katonatemetővel kapcsolatos bírósági ítéleteket.

Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület elnöke az Activenews.ro portálon közölt írásában fejtette ki véleményét a Bákó Megyei Törvényszék által csütörtökön kimondott elsőfokú ítéletről, mely szerint le kell bontani az úzvölgyi katonatemetőben törvénytelenül felállított betonkereszteket.Fotó: Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület Facebook-oldala

Tîrnoveanu kijelentette: az emlékművet és a román kereszteket csak akkor távolítják el a temetőből, ha „a buldózerek bennünket is eggyé tesznek a földdel”. Reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön kimondott ítéletet a fellebbezéssel meg lehet még fordítani. Biztosított ugyanakkor mindenkit arról, hogy ha ez nem sikerülne, a románoknak minden lehetséges változatra megvannak a megoldásaik.

„Ha valaki azt hiszi, hogy figyelembe fogjuk venni a bírósági ítéleteket, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiában kiállított papírok alapján teszik át a temetőt az egyik megyéből a másikba, és elrendelik a keresztek ledöntését, csak azért, mert valaki nem ott írt alá, ahol kellett volna, keserűen csalódni fog” – írta az egyesületi vezető.

Úgy vélte: a temetőben létrehozott román parcella keresztjeinek felállítására nem volt szükség „hivatalnokok tintájával” kiállított építési engedélyre, „mert azt vérrel írták alá”. Azt mondta, a harcosok véráldozata fölött nem lehet átlépni, ezt nem törölhetik el a román bíróságok, mert maguk is ennek köszönhetik a létüket.

„Hol van önöknek a román méltósága és istenfélelme?” – intézte a kérdést a bírákhoz Mihai Tîrnoveanu.

„Ha fejbe vernek, sem jövünk ki Úzvölgyéről” – tette hozzá. Felidézte: 2019-ben ötezren vonultak ki, amikor RMDSZ-es megyei vezetők meg akarták akadályozni, hogy belépjenek a temetőbe. „Meglátjuk, hányan leszünk akkor, amikor kirendelik a buldózereket, hogy ledöntsék a kereszteket és meggyalázzák a hősöket. Nem adjuk fel annak a szabadságát, hogy románok vagyunk! Legyetek készenlétben testvérek!” – zárta véleménycikkét az úzvölgyi román nacionalista megmozdulások főszervezője.

A román nyelvű sajtó többnyire az MTI híradása alapján számolt be a román parcella építési engedélyének a bírósági érvénytelenítéséről. A híradásokban azonban hangsúlyozták, hogy az úzvölgyi konfliktus során tett szert népszerűségre a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke, George Simion. Az oltásellenes populista párt a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a második legnépszerűbb politikai alakulat Romániában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?