Utazási preferenciák: közvélemény-kutatást indít a marosvásárhelyi repülőtér

A Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér fejlesztési stratégiájának folytatása érdekében a légikikötő vezetése közvélemény-kutatást indított új úti célok bevezetéséről.

A felmérésben a repülőtér utasait többek között arról kérdezik, hogy milyen új célpontokra szeretnének közvetlenül Marosvásárhelyről repülni, illetve azok okairól és gyakoriságáról érdeklődnek.

„A repülőtér munkatársai folyamatosan új partnerek megtalálásán dolgoznak. Célunk, hogy minél több olyan új légitársaságot hozzunk a repülőtérre, amelyek több és változatos célállomásokat tudnak ajánlani az utazó közönség számára” – ismertette a repülőtér terveit a légikikötő igazgatója, Peti András.Fotó: Transilvania Nemzetközi Repülőtér

Mint hangsúlyozta, az online közvélemény-kutatásban arra kíváncsiak, hogy módosultak-e a repülőteret kiindulási vagy érkezési pontnak használó utazó közönség célállomásainak opciói, és ha igen, melyek ezek. Hozzátette, decemberben a jelenlegi öt célállomás, azaz Róma, London–Luton, Dortmund, Memmingen és Budapest mellett három új helyszínre is indulnak járatok: London–Stanstedre, Párizsba és Milánóba, ugyanakkor jövőben újabb nyolc légikikötő irányába indítanának járatokat.

A marosvásárhelyi nemzetközi repülőtér forgalma 2013-ban érte el csúcsot, akkor több mint 363 ezer utas használta a légikikötőt. A kifutópálya felújítási munkálatai, valamint a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen csökkent a repteret használó utasok száma, ugyanakkor idén augusztusban az előző év azonos időszakához képest 98,6 százalékos, szeptemberben pedig 79,6 százalékos növekedést regisztráltak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?