Újabb összegekhez jutnak Hargita megyei önkormányzatok

A Gyergyó-térség és Udvarhelyszék településeinek szavaztak meg támogatásokat a jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából Hargita Megye Tanácsa csütörtöki online tartott rendkívüli ülésén. Társulási szerződést kötött a megyei tanács Gyergyószentmiklós városával.

A csütörtöki tanácsülésen a Gyergyószentmiklóssal való társulásról döntött Hargita Megye Tanácsa. Erre a lépésre azért volt szükség, hogy a korábbi megállapodás értelmében a várost elkerülő út megépítésének költségeit a megyei tanács kétharmad részben, a városi önkormányzat pedig egyharmad részben fedezhesse – áll a megyei tanács közleményében.

„Bízom benne, hogy az új városvezetéssel érdemben tudunk lépni, ezáltal a gyergyói településeken enyhíteni tudjuk a közlekedés okozta nehézségeket. Emellett a hulladékgazdálkodási rendszer szempontjából is kulcsfontosságú az elkerülő út megépítése, mivel így meghatározott útszakaszon tudják szállítani a hulladékot” – mondta a szerződéskötés kapcsán Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.

Csergő Tibor András polgármester új lehetőségnek tartja a meghozott döntést. Az elöljáró szerint fontos lépés a csütörtöki határozat, ami biztosíthatja, hogy a teherforgalmi út ne a városon keresztül haladjon át, hanem a város ipari zónáján.

Az ülésen tizenkét Hargita megyei településnek is támogatást szavaztak meg a jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. A gyergyói térségben összesen nyolc település érintett: Gyergyószentmiklósnak a városi kórház fejlesztésére, valamint a Batthyány Ignác iskola bentlakásának energetikai felújítására és a városi utcák felújítására, Gyergyóhollónak a 174B jelzésű megyei út felújítására, Gyergyótölgyes számára a helyi általános iskola környezetének rendbetételére és parkolójának kiépítésére, Galócásnak útfelújításra, Borszéknek a városi orvosi rendelők felújítására és bővítésére, Gyergyócsomafalvának a polgármesteri hivatal épülete felújításának befejezésére, Gyergyóvárhegynek a vízhálózat és a szennyvízhálózat kiépítésére, továbbá Vaslábnak a gázhálózat kiépítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére.

Udvarhelyszéken négy településnek szavaztak meg különböző összegeket: Homoródalmásnak a Szabók utcája felújítására, Farkaslakának a szennyvízhálózat bővítésére, amely a település számára fontos támogatást jelent, Felsőboldogfalvának ugyancsak a szennyvízhálózat bővítésére, Kápolnásfalunak pedig a vízhálózat felújítására és szennyvízhálózat bővítésére.

Ásatások és akadémia

Egy másik döntés a megyei tanács 2021-es régészeti programjára vonatkozik, amellyel különböző kutatásokat támogatnak, múzeumokkal közösen, a megye térségeiben. Ebben az évben erre a programra összesen 120 ezer lejt különítettek el. Elfogadták a 2021-es évre Hargita Megye Tanácsa Székelyföldi Akadémia programját is, az előadás-sorozatot 2010 óta szervezik meg.

A Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének védett műhelyt hoznak létre, amely sérülteknek biztosít munkalehetőséget a megyében. Mindezen túl a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulás részére több mint egymillió lejt különítettek el. A Hargita megyei egyházegyüttműködési program keretében idén 300 ezer lejt szánnak a történelmi felekezeteknek, továbbá a tömegközlekedési programban néhány új útvonalat fogadtak el az időközben beérkezett igénylések alapján.

Inkubátorházat létesítenének
Vállalkozói inkubátorházat létesítene közösen Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsa. A társulási szerződést csütörtökön írta alá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere. A társulás révén a két intézmény közösen pályázik beruházási forrásra a Regionális Operatív Programban. Az önrész 65 százalékát a megyei tanács, míg a fennmaradó 35 százalékot a helyi önkormányzat fedezi. A pályázat becsült összértéke 6,7 millió lej, amelyből a vissza nem térítendő támogatás 3,2 millió lej.

(Borítókép: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?