Védőeszközökre a csíksomlyói búcsún és tornaterem-építésre hagytak jóvá összegeket

Rendkívüli tanácsülést tartott kedden Hargita Megye Tanácsa. A testület többek között a járványhelyzettel kapcsolatos kiadásokra, valamint a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola tornatermének építésére szavazott meg összegeket.

Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a tanácsülés kezdetén örömét fejezte ki amiatt, hogy ebben az évben ismét megszervezhetik a csíksomlyi búcsút, amelynek ünnepi miséje visszaköltözhet a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe. Mint a politikus leszögezte: Hargita Megye Tanácsa is segíteni fogja a búcsú biztonságos megszervezését.

„Ennek érdekében mindent megteszünk, amit Csíkszereda város, az egyház és a ferences atyák kérnek majd. Ebben a pillanatban a beazonosítás, az elhelyezés, a fertőtlenítés és a térképek nyomtatása mentén vállaltunk szerepet” – mondta el Borboly Csaba.

Az ülés azonnali összehívását a költségvetés módosítása indokolta, amellyel a szükséges védőeszközök beszerzésére különítettek el összeget a közeledő Hargita Megyei Napok és a csíksomlyói búcsú biztonságos megszervezése érdekében. Erre 15 ezer lejt szavaztak meg Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának és ugyancsak 15 ezer lejt a Vámszer Géza Művészeti Népiskolának.

Ezen kívül 1,3 millió lejt hagyott jóvá a testület a hatszázalékos áfa-visszaosztásból Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának, amelyet az Orbán Balázs Általános Iskola tornatermének építésére fordíthatnak. Mint azt Gábos Anna igazgató elmondta: az iskolának a több mint fél évszázados fennállása óta nincs tornaterme. Az iskola 530 diákjainka jelenleg egy 50 négyzetméteres teremben tartják a tornaórákat.

Szintén az áfa-visszaosztásból szavaztak meg Korond községnek 115 ezer lejt, amely az Országos Helyi Fejlesztési Programból (PNDL) finanszírozott vízrendszer felújítására és bővítésére szolgál mint önrész.

(Borítókép: a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülő tornaterme | Fotó: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?