Mélyszegénység-konzultáció kezdődik Hargita megyében

Mélyszegénység-konzultációt szerveznek, térségenként tematikus fókuszcsoportos beszélgetésekkel Hargita megyében a megyei tanács szervezésében. A székelyföldi megyében mintegy 20 ezer ember él mélyszegénységben.

Kedden jelentette be Székelyudvarhelyen a Hargita megyei mélyszegénység-konzultáció elindítását Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke és András Lóránd, az intézmény mélyszegénység-munkacsoportjának koordinátora .

„Minden gyermek tiszta lappal indul az életben, és a mélyszegénység témakörében a megyei tanácsnak az az egyik nagy kihívása, hogy ezt a tiszta lapot meg tudjuk őrizni, lehetőséget tudjunk nyújtani. Ehhez azonban meg kell ismernünk a valóságot” – emelte ki Borboly Csaba.

Mint Bíró Barna Botond beszámolt róla: a nemrég lezajlott csíkszeredai nemzetközi mélyszegénység-konferencia során elkészítettek egy konferenciafüzet is, illetve az eseményen bemutatták a mélyszegénységtérképet is, amely azt mutatja, hogy Udvarhelyszék és Alcsík a legérintettebb a kérdésben. A következő időszakban több fókuszcsoportos beszélgetést tartanak, és az érintettek bevonásával elkészítik a megyei helyzet keretmetszetét, amelyet stratégiai és cselekvési terv követ – sorolta a politikus.

András Lóránd, Hargita Megye Tanácsának mélyszegénységi munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy a konferencián bemutatott mélyszegénységtérkép makroszintű helyzetet mutat, amely szerint Hargita megyében mintegy húszezer ember él mélyszegénységben, és ez az eredmény azt mutatja, hogy konkrét beavatkozásokra van szükség.

„A következő szint a Hargita megyei konzultáció, amely középszintű felmérés, és elsősorban térségi bontásban, tematikus fókuszcsoportos beszélgetések révén jön létre. Különböző érintettekkel, döntéshozókkal, oktatási intézmények vezetőivel és szakemberekkel beszélgetünk majd térségenként, amelyet egy mikroszintű felmérés követ: kisebb közösségeket keresünk meg, életutakat térképezünk fel és szociális diagnózist állítunk fel. Majd ezek után sikerülhet olyan stratégiát összeállítanunk, amely alternatív munkaanyag lehet a beavatkozásra. Terveink szerint májusban és júniusban sikerül lefolytatnunk ezt a konzultációt, utána következik az adatfeldolgozás” – fejtette ki a munkacsoport koordinátora.

A konzultációban partner a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, valamint a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. Hargita Megye Tanácsa mélyszegénység-munkacsoportjának honlapja elérhető itt.

(Borítókép: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?