Észak-olasz modell alapján építik a Hargita sajt márkanevet

Az aktuális pályázati trendekről és lehetőségekről kaptak tájékoztatást, emellett magyarországi szakember segítségével nyerhettek betekintést a sajtkészítés folyamatába az érdeklődők a Hargita Megye Tanácsa és az alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége által szervezett háromnapos konferencián. A Hargita sajt brand továbbépítéséről is szó esett.

A konferencia megnyitóját Szépvízen, április 26-án, hétfőn tartották, amelyen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatója, továbbá Hargita megyei gazdák vettek részt.

A programsorozat nemcsak a sajtkészítés fontos tudnivalóit tárja fel, hanem hétköznapi problémákra is keresik a választ, amelyekkel a megyei gazdák szembesülhetnek, mint például a pályázati lehetőségekről szóló tájékoztatás, illetve útbaigazítás. Borboly Csaba a Hargita sajtról és annak az értékesítéséről számolt be.

„A Hargita sajt ötlete 2009-2010-ben merült fel, az olaszországi Aosta-völgy régió modellje alapján fejlesztjük. Célunk, hogy az ilyen jellegű sajtokat minél jobban lehessen értékesíteni, illetve erősíteni a piacon. Fontos, hogy beszéljünk a Hargita sajtról és a sajtcéhek ügyéről is” – fejtette ki a tanácselnök.

Hozzátette: Az új európai uniós támogatási rendszerben az eddigieknél több pénzt kell lehívni a megyébe, ezzel párhuzamosan fontosnak tartják a magyar kormány agrártámogatását is, amely a szövetkezetekben is hasznosítható. Hargita Megye Tanácsa biztosítja a kereteket a marketinghez, a piacra jutáshoz, a képzésekhez – emelte ki a politikus.

Új irányt szabnak a Hargita sajt brandnek

Mint arról Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője beszámolt, a konferencia egyik célja a gazdák képzése, a sajtkészítési folyamat bemutatása, erős minőség biztosítása, a kis termelők életképességének és értékesítési lehetőségeinek fejlesztése, ezáltal a helyi gazdaság támogatása. Ehhez Kiss Ferenc sajtkészítő mestert hívták meg, akivel már az előző években is sikerült együttműködniük.

„Közösen sikerült levédenünk a Hargita sajtot, amelynek új irányt szeretnénk szabni. A Hargita sajt országosan levédett márkanév, amelynek jól meghatározott kritériumai vannak” – számolt be Cilip Árpád. Az igazgató hangsúlyozta: szeretnék a Hargita megyei szálláshelyek körében népszerűsíteni a helyi termékek felhasználását, ennek érdekében kampányt indítanak, hogy megismertessék az idegenforgalmi piac szereplőivel ezeket.

A szépvízi szakmai napon a Hargita Megyei Vidékfejlesztési Egyesület tevékenységéről és pályázati lehetőségeiről László Csongor igazgató számolt be, Fancsali Kálmán pályázatíró tanácsadó pedig általános tudnivalókat osztott meg a pályázásról, pályázatírásról. Elhangzott: csupán jó ötlet, valamint sok munka szükséges a tervek megvalósításához, mindehhez többféle pályázati lehetőség áll a rendelkezésre

Tartalmas előadást tartott Szőcs Előd gasztronómiai szakember. A séf kiemelte: olyan ízeket, mint amilyeneket a helyben termelt zöldség, a Székelyföldön tartott jószág, az itt előállított termékek által kaphatunk, ritkaságszámba megy. Mint fogalmazott: sokkal komolyabb ízélmények érhetőek el, ha ezeket használják a vendéglátóipar szereplői. Szőcs Előd megosztotta azt a személyes élményét, amely arra sarkallta, hogy hazatérjen Székelyföldre. Mint elmondta: édesapja csirkepaprikása döntő érdemeket szerzett abban, hogy szülőföldjén fogjon vállalkozásba.

A hétfői konferenciaprogram a szépvízi Csengő Mezőgazdasági Szövetkezet üzemében folytatódott, ahol Kiss Ferenc, magyarországi sajtmester tartott részletes és gyakorlati résszel egybekötött bemutatót a terroir-jellegű sajtkészítményekről. A konferencia programja kedden Homoródalmáson, majd szerdán Tekerőpatakon folytatódik.

(Borítókép: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?