Tragédia: a Retyezát-hegységben vesztette életét a nagyváradi Szigligeti Színház munkatársa

A Nagyváradi Szigligeti Színház Facebook-oldalán közölte szerdán délután a tragikus hírt, hogy a teátrum közmegbecsülésnek örvendő munkatársa, a színtársulat ügyelője hegymászás közben életét vesztette. Vajda Zoltán 58 esztendős volt. Idő közben napvilágra került az is, hogyan történt a szerencsétlenség.

A nagyváradi férfi családjával a Retyezát-hegységben kirándult, és kedden délután a Bukura-tó felé haladva arra kérte vele tartó két gyermekét, hogy folytassák útjukat felfelé a kijelölt ösvényen, ő pedig egy rövidítésen mászik fel a táborig. Amikor gyermekei megérkeztek a megbeszélt helyre, de apjukat hiába várták, értesítették a hegyimentőket.

A Hunyad megyei hegyimentő szolgálat közlése szerint három keresőcsapat indult a felkutatására a Pelága-réten (Poiana Pelegii), a Bukura-tónál (Bucura) és a Köves-völgyben (Pietrele) található hegyimentőbázisról, ám a keresést kedden este abba kellett hagyniuk. Szerdán reggel folytatták a bevetést és meg is találták a keresett turista holttestét a Zárt Kapuk hegygerinc (Porțile Închise) alatt.

A Hunyad megyei hegyimentők vezetője, Ovidiu Bodean közölte, az áldozat egy meredek sziklafalról zuhant le mintegy száz métert.

(Cimlapképi illusztráció forrása: Hunyad megyei hegyimentők Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?