Tragédia Görlitzben: megtalálták az egyik fiatal román nő holttestét a romok alatt

A mentőcsapatok kiemelték az egyik román turista, egy 25 éves nő holttestét az összeomlott kelet-németországi társasház romjai közül – közölte a rendőrség a dpa hírügynökséggel csütörtök reggel, írja az Agerpres. Két személyt még mindig keresnek – jegyezte meg a rendőrség szóvivője.

A lengyel határhoz közeli, szászországi Görlitz városában található többszintes épület hétfő este omlott össze, egyelőre tisztázatlan okokból, bár feltételezések szerint a gázrobbanás okozhatta a tragédiát. A mentőegységek szerdán, helyi idő szerint 22:30 körül találták meg a romok alá temetett nőt – közölte a rendőrség szóvivője.

Kiemelték az egyik nő holttestét. | Fotó: képernyőmentés

A mentési munkálatokat átmenetileg leállították a bűnügyi helyszínelés és a holttest kiemelésének idejére. A hatóságok továbbra is keresnek egy 26 éves román nőt, valamint egy 48 éves, bolgár-német kettős állampolgárságú férfit.

A rendőrség tájékoztatása szerint az épületben bérlakások és üdülő szálláshelyek működtek. Az omlás után kezdetben öt eltűnt személyről érkezett bejelentés, de később megerősítették, hogy két turista a baleset idején még nem érkezett meg a helyszínre.

Mint írtuk, csodával határos módon menekült meg a harmadik román turista, egy szintén huszonéves férfi, a romok alatt rekedt egyik nő vőlegénye.

Az omlás okát még nem állapították meg hivatalosan, de Görlitz polgármestere, Octavian Ursu kijelentette, hogy a jelek szerint gázrobbanás történt. A rendőrség szerint néhány órával az omlás után gázszivárgást észleltek, ami megnehezítette a mentési munkálatokat. A ház körüli gázvezetékeket teljesen leürítették, hogy csökkentsék a további robbanások kockázatát, és növeljék a mentőakció biztonságát – tette hozzá a rendőrségi szóvivő.

Hétfő este omlott össze a ház. | Fotó: a Feuerwehr Bautzen Facebook-oldala

Mint korábban írtuk, a 25 éves Georgiana, a 26 éves Simona, valamint Georgiana vőlegénye, Cosmin hétfőn érkezett Németországba, Görlitzbe, ahol a később összedőlt épületben szálltak meg. Kevéssel az omlást okozó robbanás előtt a fiatalember kiment a gyógyszertárba, hogy fejfájáscsillapítót vegyen a párjának, akivel a nyáron tartották volna az esküvőjüket. Azonban mire visszatért, a ház helyén már csak egy romhalmazt talált. A férfi az utolsó pillanatig remélte, hogy élve találhatják meg a párját.

„Remélem, hogy még élnek. De szerintem az esély már csak egy százalék. Pár percre mentem ki, aztán hallottam a robbanást. Tíz éve vagyunk együtt. Mit is mondhatnék még?” – nyilatkozta korábban Cosmin, a 25 éves Georgiana párja.

Armin Schuster, Szászország belügyminisztere kedden a baleset helyszínére látogatott. Tragikus balesetről beszélt, amelyet nem lehetett előre látni, írja a radiolausitz.de.  Schuster ugyanakkor dicsérte a mentőalakulatok professzionális munkáját és a lengyel tűzoltóság támogatását. A miniszter szavai szerint: „Még mindig nagy reményeink vannak arra, hogy emberéleteket tudunk menteni.”

A rendőrség szerint a leomlott épület a Kommwohnen Görlitz önkormányzati lakásépítő társaság tulajdonában lévő bérház volt. „Az épület műszakilag megfelelő állapotban volt” – mondta Arne Myckert ügyvezető igazgató. Octavian Ursu polgármester is közvetlenül a robbanás után a helyszínre sietett. A lakók hangos robbanásról számoltak be. Egy szomszéd azt mesélte: „A hátsó szobában voltam. A fal öt centiméterrel közelebb jött hozzám. Azt hittem, a mi házunk is összeomlik. Olyan volt, mintha valami nekicsapódott volna.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?