„A nyáron házasodtunk volna össze” – Harmadik napja keresik a romok alatt rekedt fiatalokat

A mentőcsapatok harmadik napja megállás nélkül kutatnak a németországi Görlitz városában a hétfőn este összeomlott épület romjai között, abban a reményben, hogy a két, fiatal román nő, valamint egy német-bolgár férfi nyomára bukkannak. Minden perccel fogy az esélye annak, hogy élve találják meg őket. Az egyik ottrekedt nő vőlegénye csodával határos módon túlélte az épületomlást, mivel épp kilépett a gyógyszertába, hogy fájdalomcsillapítót vásároljon a menyasszonyának.

A 25 éves Georgiana és a 26 éves Simona hétfőn érkezett Németországba. Görlitzbe mentek üdülni, ami kedvelt úti célja a turistáknak. Velük volt Georgiana vőlegénye, Cosmin is, aki Simona unokatestvére. Egyikük sem sejthette, hogy ahol megszálltak, az épület alatt gáz halmozódott fel, számol be az observatornews.ro.

Egyenként távolítják el a törmeléket. | Fotó: Octavian Ursu - Oberbürgermeister für Görlitz Facebook-oldal

Mint arról beszámoltunk, a román hatóságoknak kedden erősítették meg a hírt, hogy két román állampolgárságú nő is abban az épületben tartózkodott a németországi Görlitz városában, amelyik robbanás következtében összeomlott – ezt Oana Ţoiu ügyvivő külügyminiszter jelentette be. A német hatóságok három, a romok alatt rekedt embert keresnek azóta is. A hatóságok szerint gázrobbanás okozhatta a tragédiát. 

A 27 éves fiatalember csodával határos módon menekült meg. Kevéssel az omlást okozó robbanás előtt kiment a gyógyszertárba, hogy fejfájáscsillapítót vegyen a párjának, akivel a nyáron tartották volna az esküvőjüket. Azonban mire visszatért, a ház helyén már csak egy romhalmazt talált.

„Remélem, hogy még élnek. De szerintem az esély már csak egy százalék. Pár percre mentem ki, aztán hallottam a robbanást. Tíz éve vagyunk együtt. Mit is mondhatnék még?” – nyilatkozta Cosmin, a 25 éves Georgiana párja.

Oana Țoiu külügyminiszter beszélt a város polgármesterével, aki szintén román származású. A városvezető biztosította őt arról, hogy a hatóságok mindent megtesznek az áldozatok kimentéséért.

„Igazán csodálni való, ahogyan a különböző szakterületű mentőcsapatok mind együttműködnek itt. Én pedig azért vagyok jelen, hogy erkölcsi támogatást nyújtsak nekik” – nyilatkozta Octavian Ursu, Görlitz polgármestere.

Hétfő este omlott össze a ház. | Fotó: a Feuerwehr Bautzen Facebook-oldala

Mentősök tucatjai futnak versenyt az idővel: száznegyven tűzoltó és speciálisan kiképzett keresőkutyák fésülik át a területet centiről centire. A csapatok puszta kézzel távolítják a betonelemeket. Attól tartanak ugyanis, hogy a munkagépek használata a sérült vezetékek miatt újabb robbanást idézhetne elő.

„Amikor az épület összeomlott, olyan üregek keletkezhettek, amelyekben még lehetnek túlélők. Ezért létfontosságú, hogy a lehető legkevesebb rezgést okozva végezzük a munkát” – nyilatkozte Sebastian Schramm tűzoltóparancsnok.

Egy német-bolgár kettős állampolgárságú férfit is nagy erőkkel keresnek. Az ingatlanban kiadó lakások és üdülőapartmanok voltak.

A Görlitz Insider a Radio Lausitz szerda reggeli jelentésére hivatkozva, azt írta robbanásveszélyes gázszivárgás miatt az éjszaka le kellett állítani a mentést, amíg a veszélyt elhárították, később a romok alatt rekedt áldozatok keresését újraindították.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?