Szörnyű baleset: halálra gázolta édesanyját egy tízéves fiú

Tragikus baleset történt a németországi Alsbach-Hähnleinben: egy 10 éves fiú elgázolta 39 éves édesanyját; a nő belehalt sérüléseibe.

A rendőrség tájékoztatása szerint az anya és gyermeke kertészkedési munkálatokat végeztek az otthonuk melletti kertben. A fiú megpróbálta arrébb állítani a furgont az udvaron, ám elvesztette az uralmát a jármű felett. Az édesanya közbeavatkozott, hogy segítsen neki, ekkor a jármű elütötte – írja a Bild.

Halálos baleset | Fotó: Pexels

A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Egy szomszéd megpróbálta újraéleszteni, de már nem tudott segíteni rajta.

A baleset után a kisfiú a furgonnal áttörte az udvar kapuját, majd egy közelben parkoló autót is megrongált. A gyermek nem sérült meg.

A hatóságok vizsgálják a tragédia pontos körülményeit. A darmstadti ügyészség szóvivője közölte: egyelőre semmi nem utal arra, hogy műszaki hiba okozta volna a balesetet, ugyanakkor szakértő is megvizsgálja a járművet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?