banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

További nyolc bankot büntetett meg a fogyasztóvédelem

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot állapított meg az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) további nyolc romániai banknál, amelyeket összesen 400 ezer lejre bírságolt.

A következő nyolc pénzintézetről van szó: Exim Bank, Procredit Bank, Intesa Sanpaolo, Techventures Bank (a volt Vasúti Kereskedelmi Bank), Libra Bank, CEC Bank, Garanti Bank és Vista Bank.

Fotó: Agerpres

A fogyasztóvédelmi hatóság szerint az említett bankok a 10 évesnél nagyobb futamidejű hitelek esetében úgy állították össze a törlesztési tervet, hogy az első években a törlesztőrészlet 25 százalékát tette ki a hitel és 75 százalékát a kamatok. Ezzel a számítási módszerrel a fogyasztók valójában túlnyomórészt kamatot fizettek – állapította meg a hatóság.

A 400 ezer lejes bírság mellett az ANPC felügyelői új hiteltörlesztési tervek kiadását javasolták mind a jelenlegi, mind a jövőbeni hitelek esetében úgy, hogy a fennálló tőketartozást a fogyasztók egyenlő részletekben törlesszék a teljes futamidő alatt.

„Amint már bejelentettük, az ellenőrzés folytatódik. További nyolc bankot szankcionáltunk a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlat miatt. Sok hiteligénylő ma drámai helyzetben van. Függetlenül attól, hogy egyesek számára ezek csak statisztikai számok, számunkra embereket jelentenek” – jelentette ki Horia Constantinescu, az ANPC elnöke.

Mint írtuk, korábban tizenegy bankot bírságolt meg a fogyasztóvédelem. Mindegyik ellenőrzött pénzintézet ugyanúgy, a hosszú lejáratú hitelek kamataival verte át az ügyfeleket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?