Romániába is begyűrűzött a negatív kamat: az ügyfél fizet a banknak

Az ING ügyfelei nem kapják, hanem fizetik a 0,5 százalékos kamatot.

Nem csak, hogy nem számíthatnak kamatra, hanem a zsebükbe kell nyúlniuk ezentúl az ING Bank ügyfeleinek, köztük a hazaiaknk is, ha a holland hitelintézetnél szeretnék tartani a pénzüket. Az ING 0,5 százalékos éves negatív kamatot számol fel, csak azon ügyfeleinek, akiknek a számláján 100 ezer eurónál nagyobb összeg van, pénznemtől függetlenül. Ez azt jelenti, hogy 100 001 eurót helyezünk el a banknál nyitott folyószámlán, akkor a számlavezetési költségeken felül ez évi, kb. 500 eurónkba kerül.

Az amszterdami székhelyű globális pénzügyi szolgáltató már korábban bevezette a negatív kamatot, azonban mostanáig azt csak a 250 ezer euró feletti összegek esetén alkalmazták. Az új szabály a lakossági ügyfelekre és a cégekre egyaránt vonatkozik.

A 100 ezer eurós értékhatár bankszámla, nem pedig ügyfél szintjén értendő. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 100 ezer eurónál több pénzt szeretne őrizni az ING-nél, több számlán helyezve el az összegeket, mentesül a negatív kamat fizetése alól. A folyószámlájukon 100 ezer eurónál kevesebb pénzzel rendelkező ügyfelek továbbra is számíthatnak kamatra, azonban nem fognak meggazdagodni belőle, mivel jelképes értékű, mindössze évi 0,01 százalék; 100 ezer euró esetén a kamatból származó bruttó jövedelem évi 10 euró.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A holland hitelintézet tájékoztatása szerint az új szabályozás az ügyfelek 97,8 százalékát nem érinti. Az ING közölte, hogy a rendkívül alacsony átlagos kamatszint, valamint az Európai Központi Bank által alkalmazott negatív kamat kényszerítette rá erre a lépésre. A holland bankszektor más meghatározó szereplői is alkalmaznak negatív kamatot, a Rabobank és a De Volksbank 250, az ABN Amro pedig 500 ezer eurót meghaladó összegek esetében.

(Nyitókép: a szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?