Tóth Csaba Arad megyei prefektus: kértük a népszámlálás második szakaszának meghosszabbítását

Néhány pozitív példától eltekintve akadozva halad a népszámlálás második, személyes megkérdezésen alapuló szakasza Arad megyében. Ennek oka a hiányos adatbázis és a döcögős számítógépes rendszer mellett a kérdezőbiztosok kis létszáma, sok jelentkező ugyanis visszalépett, látva a munka mennyiségét és a felmerülő problémákat.

Arad megyében a lakosság több mint 70 százalékát vették már nyilvántartásba, de a jelenlegi ritmusban képtelenség mindenkit megszámolni a július 17-i határidőig. Ezért Tóth Csaba prefektus szerint – több más megye kormánymegbízottjával együtt – a folyamat meghosszabbítását kérték.

Tóth Csaba úgy vélte, hogy a második szakasz eredetileg tervezett végső időpontjáig 80-85 százalékos teljesítményt lehet elérni úgy, hogy a kisebb településeken teljesen befejezik a cenzust, mint ahogy az meg is történt néhány községben – példaként Nagyzeréndet és Nagypélt említette. „Alapvetően a gond a nagyvárosokban, a tízezer lakosnál nagyobb településeken van, de mindenütt sok múlik a polgármesteren, a helyi népszámlálási bizottság tagjain, és persze a számlálóbiztosokon, hogy mennyire felelősen állnak a munkához” – fejtette ki a prefektus.

Mint mondta, még nem kaptak választ a július 17-i határidő meghosszabbítására, mint ahogy arra felvetésre sem – amit szintén több más kormánymegbízottal közösen terjesztettek fel –, hogy úgynevezett összeíró pontokat létesítsenek a városokban, amelyekbe a lakosság bemehet, ha úgy érzi, fennáll a veszélye a népszámlálásból való kimaradásnak.

Tóth Csaba prefektus és Faragó Péter parlamenti képviselő | A szerző felvétele

A törvény szerint 1000–3000 lej közötti pénzbírsággal sújtható az, aki megtagadja az adatközlést, de a prefektus úgy vélte, ennek nincs motiváló ereje. „Ez maximum félelmet kelthet egyesekben, de semmi esetre sem lehet motiváló tényező. Úgy vélem, nem is helyes fenyegetéssel rávenni az embereket” – mondta, hangsúlyozva, hogy ha valakihez nem jut el a számlálóbiztos, nem kell tartson a büntetéstől, csak azt bírságolják meg, aki megtagadja a részvételt.

Faragó Péter parlamenti képviselő a kedd délelőtti sajtóbeszélgetésen türelmet és együttműködést kért a lakosságtól, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy minden magyar nemzetiségű személy számoltassa meg magát, vállalja nemzetiségi és felekezeti hovatartozását, elkerülendő a harmadik szakaszt, amikor a különböző adatbázisokból emelik be a meg nem számolt személyeket a statisztikába, de nekik már nem tüntetik fel az etnikumukat, vallásukat és anyanyelvüket. „Különösen a szórványban fontos tudnunk reálisan, hogy hányan vagyunk” – jelentette ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„A vártnál jobban sikerült az önkitöltéses szakasz, és ehhez képest rosszul működik a rendszer a személyes megkérdezéses szakaszban. Még mindig lehet jelentkezni kérdezőbiztosnak, aki pedig attól tart, hogy kimarad a népszámlálásból, arra kérem, hogy keresse fel az önkormányzatot vagy a területileg illetékes RMDSZ-irodát, ha van, akkor RMDSZ-es önkormányzati képviselőt, és megpróbáljuk kapcsolatba hozni a kérdezőbiztossal” – mondta Faragó Péter.

Kapcsolódók

Kimaradt?