Több mint jótékonyság: a székelyföldi gazdák összefogásának jelképe a Magyarok Kenyere program támogatása

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű Kárpát-medencei adománygyűjtő mozgalom székelyföldi búzaösszeöntő ünnepségét Nyárádszeredában tartották meg pénteken a Nyárádmente Fesztivál egyik kiemelt programjaként. Az adományozás öröme mellett a gazdák ilyenkor megtapasztalhatják az összetartozás és a közös segítségnyújtás fontosságát is, mondta el a Maszolnak Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Szövetségének elnöke.

Évente más helyszínen, Székelyföld más-más térségeiben szervezik meg a bűzaösszeöntő ünnepséget, idén pedig Nyárádszeredára esett a választás, közölte a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem elnevezérű Kárpát-medencei adománygyűjtő mozgalom székelyföldi koordinátora. Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke elmondta, a helybéliek nyitott szívvel fogadták a kezdeményezést és egy emberként álltak az ünnepség megszervezése mellé.

„Háromszékről és Hargita, illetve Maros megyéből mindenhonnan ide jöttek el a gazdák, ide hoztuk a búzát és összeöntöttük. Azon túl, hogy ez egy jótékonysági akció, jótékonysági program a Magyarok Kenyere, mi ezzel is kifejezzük, hogy közösen gondolkodunk, közösen dolgozunk és közösen igyekszünk a fejlesztéseket lebonyolítani” – mondta Becze István.

Fotók: Borsi Balázs

Hozzátette, jó látni azt, hogy ebben a közös gondolkodásban és cselekvésben megvan az összhang. „A székelyföldi gazdák nagyon aktív részvevői a Magyarok Kenyere programnak, nagyon jelentős mennyiségű terményt tudunk összegyűjteni, és nemcsak búzát, hanem pityókát, zöldségeket, minden olyan terményt, ami jól fog a szociális feladatokat ellátó alapítványoknál, gyerekotthonokban és öregotthonokban” – magyarázta Becze István. Tudatta, a közös segítségnyújtás mellett pozitív hozadéka a találkozónak az is, hogy ilyenkor tudnak beszélgetni, tapasztalatot cserélni, szakmailag fejlődni, és érzik azt, hogy számíthatnak egymásra.

„Számunka, nyárádszeredaiaknak és nyárádmentieknek azért fontos a búzaösszeöntés, mert a tavaly itt tartottuk meg a székelyföldi búzaszentelést. (…) Kértük a Jóisten segítségét, hogy legyen jó a termés, ami tavaly nem jól alakult, idén viszont jobb termés lett, és úgy kerek ez az egész történet, hogy ha már itt volt a búzaszentelés, akkor itt legyen a búzaösszeöntés is. Sikerült a székelyföldi kollégákkal úgy tárgyalni, hogy ezt a kört itt tudjuk bezárni, így kerek a történet” – magyarázta Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere.

A városgazda közölte, szívesen ajánlotta fel a helyszínt és a Nyárádmente Fesztivált, hogy itt és ennek a rendezvénynek a részeként szervezzék meg a programot, amely a helyi fesztivál egyik legfontosabb eleme lett.

A pénteken megtartott búzaösszeöntő ünnepségen egyébként többen is felszólaltak. Tóth Sándor polgármester mellett Becze István mindenkinek megköszönte a hozzájárulást és a helyi szervezők munkáját, valamint azt, hogy befogadták a rendezvényt és méltó helyszínt és körülményeket biztosítottak.

Könczei Csaba Kovászna megyei parlamenti képviselő beszédében azt emelte ki, hogy a Magyarok Kenyere „nem egy egyszerű segélyprogram”, mert hagyományossá vált és ünnep lett, a Kárpát-medencei gazdák ünnepe, amikor a „verejtékkel megtermelt terményből” adományozhatnak rászoruló testvéreiknek, és ezek az adományok oda jutnak el, ahol valóban szükség van rájuk – fogalmazott a képviselő.

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: „a búzaösszeöntés egyértelműen az összefogás ünnepe. Arról szól, hogy egyesítve erőinket ugyanabba az irányba tartva képesek vagyunk céljaink elérésére”. Mint mondta, az esemény arról szól, amire Nyárádmentén és egész Székelyföldön a leginkább szükség van, az összetartó csapatra. „Az erdélyi magyar gazdák erre mutattak példát, ebből kell tanulnunk, ezt az összefogást kell nekünk is gyakorlatba ültetnünk” – mondta a tanácselnök, aki Bocskai István erdélyi fejedelem végrendeletében megfogalmazott intelmeiből idézte az egymás tiszteletére és megbecsülésére intő részletet: „…meghagyom s írom, szeretettel intvén mind az erdélyi és magyarországi híveinket az egymás között való szép egyezségre. Atyafiúi szeretetre az erdélyiekért, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőlük el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak, és ő vérüknek, tagjuknak…”

Péter Ferenc szerint a magyar közösség ma is csak akkor tud erős lenni, ha tagjai odafigyelnek egymásra, meghallgatják és segítik egymást. „Akkor tudunk megmaradni a Bocskai által kijelölt úton, ha közös célokat fogalmazunk meg és közösen cselekszünk azért, hogy ezeket elérjük” – fogalmazott a Maros megyei tanács elnöke.

Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke Nyárádszeredában emlékeztetett, a Magyarok Kenyere program tizenharmadik éve indult. „Egy kis régióból indulva először az anyaországban, majd az egész Kárpát-medence magyar gazdáit összefogva és a diaszpórában is, ezt a rendezvényt megszervezik” – fogalmazott Jakab István.

A MAGOSZ elnöke kijelentette: a kezdeményezés nagymértékben hozzájárul múltunk megőrzéséhez, hiszen hagyományainkat felelevenítve, értékeinket megőrizve és átadva a fiatalabb generációknak „egy újfajta értékteremtés, a jelenen át a jövőbe ható ígéret, hogy igen, a magyarság megmarad, kitart, összefog, és volt és lesz mindig annyi ereje, hogy egy igazi erős nemzetté legyen”. Bár a tavalyi esztendőben szörnyű aszály sújtotta a gazdákat, mégis mintegy ezer tonna gabona gyűlt össze, és idén az eddigi jelzések alapján jócskán meghaladják majd ezt a mennyiséget, tudatta Jakab István.

Az nyárádszeredai ünnepségre éppenhogy megérkező Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök útja egyenesen a színpadra vezetett. Hasonlóképpen az előtte felszólalókhoz, a Magyarok Kenyere program fontosságát és közösségmegtartó erejét emelte ki.

A részvevők ezután sorban járultak a gabonatárolóhoz, amelybe jelképesen egy-egy fél zsák búzát öntöttek, az adományok többi részét pedig a későbbieknek adják majd össze a termelők.

A történelmi magyar egyházak lelkészeinek áldását követően az adományozóknak egy-egy friss, nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyeret ajándékoztak a szervezők, akik szeretetvendégséggel hálálták meg a gazdák és a vendégek jelenlétét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?