Több ezren vettek részt az idei Szilágysági Magyar Napokon

Hatalmas siker övezte az idei Szilágysági Magyar Napokat. Az egyhetes programsorozat keretén belül minden korosztály talált számára értékes és színes programot. A vasárnapi rendezvényre több mint kétezren látogattak el.

A vasárnapi napsütéses meleg idő is az eseménysorozatnak kedvezett. Miközben a férfiak sátrakat állították, a hölgyek a gasztronómiai különlegességekhez szükséges alapanyagokat készítették elő. A délelőtt folyamán már bográcsokban, fazekakban főttek a helyi specialitások, és ötletesebbnél ötletesebben díszített, otthonossá varázsolt sátrak álltak a Szikszai parkban. A szerző fotói Időközben a sportos ruházatot felváltotta a szilágysági magyar népviselet, és egyre többen öltötték magukra a csodálatos, színes ruhakölteményüket, melyektől szinte pompázott a Wesselényi tér. Még az arra járók is néhány pillanatra megálltak, hogy megcsodálhassák a viseleteket. A koszorúzások után magyar néptánctól volt hangos a főtér, táncos lábú fiataljaink körbevették és körbetáncolták Ady Endre és Wesselényi Miklós szobrát, jelezve, van még magyar élet a megyében, Zilahon, ezt követően mindannyian átvonultak a Szikszai parkba, hogy a felállított nagyszínpadon és a sátraknál tovább folytatódjon az ünneplés.Az eseményen Seres Dénes parlamenti képviselő megfogalmazta: azért gyűltünk össze mindannyian, hogy megünnepeljük hagyományainkat, kultúránkat, és hogy visszaemlékezzünk a múltra. A koszorúzással tiszteletünket és megbecsülésünket fejezzük ki neves elődeink, Wesselényi Miklós és Ady Endre iránt. „Ha megnézzük a tér közepére felállított táblát, minden irányba az jelzi, hogy: „Miénk itt a tér!” A több évszázados városunkban, Zilahon, őseink, a szilágysági magyarság, kemény munka és áldozat árán megőrizte hagyományainkat, kultúránkat. Mi szilágysági magyarok mindezt próbáljuk átadni, de valójában már át is adtuk, hiszen ha körbetekintünk, azt láthatjuk, hogy gyermekeink, fiataljaink már büszkén hordják népviseletünket. Elmondhatjuk, már átadtuk a hovatartozás érzését, hogy majd felnőttként ők is tovább vigyék, és ők is így ünnepeljenek a téren” – mondta a képviselő, kiemelve: az idei választásokon a szilágysági magyarság első helyen végzett. „Ez a Szilágy megyei magyar ember” – mondta büszkén, hozzátéve, azt reméli, hogy nem lesz ez másképp novemberen és decemberben sem, hiszen csak így lehet építkezni, így lehet egy szép jövőt teremteni. Végezetül azt kívánta, hogy a több mint 20 éve megálmodott Szilágysági Magyar Napoknak még sok évszázadok múlva is legyen folytatása és mindannyiszor a magyar csárdástól legyen hangos a Wesselényi tér.

Grezsa Csaba főkonzul Magyarország nevében is köszöntötte a jelenlévőket, mondván, látva a települések tábláit, hogy minden magyar helységből vannak képviselők, olyan érzése van, hogy nemcsak azokhoz szól közvetlenül, akik jelen vannak, hanem a teljes Szilágy megyéhez. „Itt vannak azok, akik közösségünket építik, akik a közösségeinknek a kovászai” - fogalmazott. A mai nap üzenete az összetartozásé – mondta. Fontos, hogy összetartozzunk Partiumiak, Erdélyiek és Magyarországiak, és különösen fontos ez egy olyan időszakban, amikor a közösség dönthet a saját sorsáról, hogy kik képviseljék szűkebb illetve tágabb otthonában. „Úgy tapasztaltam az elmúlt hét évben, amióta itt szolgálok Kolozsváron, hogy a Szilágy megyeieknek helyén van a szíve, helyén van az esze és tudják, hogyan kell felelősen dönteniük” – emelte ki a főkonzul.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlés elnöke is üdvözölte a téren lévőket, hangsúlyozva, nemcsak váraink vannak, hanem olyan közösségeink is, akik várvédő szerepet töltenek be, és a szilágyságiak is ilyenek. Jakab Adorján, az országos ügyvezető elnökség alelnöke kiemelte, látván a felvonuló magyar közösséget elmondhatja: megéri dolgozni, megéri a közösségért cselekedni. „Ez az ünnep nem csupán egy esemény, hanem a közösségünk összetartozásának és kultúrájának megőrzésének a jelképe” – fogalmazott, majd azt kívánta, hogy ezek a napok erősítsék a szilágysági magyarság egységét és összetartó erejét.

A köszöntő beszédek után a népdal és néptáncegyüttesek vették birtokukba a színpadot. A kiváló hangú pacsirtáink és táncos lábú fiataljaink által még inkább életre kelt a tér, és garantált volt a siker és a jó hangulat. A megjelentek benéztek a sátrakba, finomabbnál-finomabb falatokat kóstolhattak, beszélgettek, barátságok szövődtek. A tavalyi évhez hasonlóan a zsibói sátornál ismét nagy volt az érdeklődés.

Asztalra került a négy napig pácolt és egy napig kemencében sült, kicsontozott, saját húsával visszatöltött száz kilogrammos malac, ami nemcsak látványban, hanem ízben is elnyerte az arra járók tetszését. A varsolciak is különlegességgel készültek, ők zakuszkával várták a vendégeket, de nagy sikernek bizonyult többek között a krasznai és a szilágynagyfalui töltöttkáposzta, a diósadi és a szilágybagosi bográcsos, a szilágyballai és a kémeri bor is.

A gyermekek örömére édességből sem volt hiány, a szervezők, az RMDSZ képviselői, nápolyszelettel kedveskedtek a gyerekeknek. A nap folyamán lehetőség volt arcfestésre, csillámtetoválásra, hajfonásra, és különböző gyerekfoglalkozásokra. Az idei eseménysorozatot az Új Bojtorján és a ManGoRise koncert zárta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?