„Hitünkért és jogainkért meg kell küzdenünk” – A szabadságharcosok példájával buzdítottak összefogásra Zilahon

Jogaiért a magyar közösségnek kell megküzdenie, erre tanított és tanít a szabadságharc és az azóta eltelt 176 év – ezt hangsúlyozták beszédeikben az elöljárók a március 15-i zilahi ünnepségen, melyen az 1848-as szabadságharc hőseire emlékeztek. A Zilahi Református Nagytemplom kertjében lévő emlékmű megkoszorúzásával vette kezdetét a zilahi megemlékezés, amit gálaműsor, fáklyás, zászlós felvonulás követett, végül a több száz ünneplő a Wesselényi-szobornál koszorúval és főhajtással tisztelgett az 1848-1849-es hősök előtt.

Ünnepi műsorral örvendeztették meg Zilahon a közönséget a gyermekek és fiatalok, amire az elmúlt évekhez hasonlóan idén is zsúfolásig megtelt a Szakszervezetek Művelődési Háza.

A szerző felvételeiA beérkezők büszkén tűzték ki a magyar nemzeti kokárdát, a teremben az ünneplők Vörösmarty Mihály Szózatát is elénekelték. Tóth Ádám, a Szilágy megyei RMDSZ művelődési alelnöke a román államfő üdvözletét, Szőke Krisztián konzul Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi köszöntőjét tolmácsolta. Dari Tamás prefektus pedig beszédében azt emelte ki, minden magyar érdeke, hogy a változások jót hozzanak a magyar közösségnek.

„Az elmúlt 176 év alatt megtanultuk, hogy a szabadságért harcolni kell, jogainkért meg kell küzdeni. Minden magyar érdeke, hogy a körülöttünk zajló nagy változásoknak, a mi közösségünk győztese, és ne vesztese legyen. Ezekben a nehéz időkben nem elégségesek a puszta szavak, ezekben a nehéz időkben merni kell, tenni kell. Közös erővel tovább tudjuk építeni Erdélyt, Szilágyságot. A márciusi ifjak és a szabadságharc hősei előtt hajtunk fejet, és merítünk erőt példájukból: a győzelem zászlaja alatt belevágunk saját küzdelmünkbe. Együtt, egymást támogatva, abban a hitben haladunk előre, hogy egy erős és sikeres küzdelem után ismét közösen ünnepelhetünk” – fogalmazott köszöntő beszédében Dari Tamás RMDSZ-es prefektus.

Jakab Adorján, az RMDSZ ügyvezető alelnöke elmondta, a szilágyságiak mindig hívei voltak azoknak az értékeknek, amelyekért hőseink küzdöttek. Az 1848-as események idején sokan erről a vidékről is csatlakoztak, és bátran harcoltak az elnyomó hatalommal szemben. Az itt élő emberek akkor és azóta is példát mutatnak hazafiasság, összetartás és az emberi méltóság tekintetében, emelte ki. „Azért is gyűltünk össze, hogy felidézzük a magyarok erejét és kitartását, hogy emlékeztessünk arra, hogy a szabadság nem mindig adott. Értékeinkért, hitünkért és jogainkért meg kell küzdenünk” – mutatott rá. Zárásul, Kós Károly szavait idézte: „az lesz a miénk, amit ki tudunk magunknak harcolni”.

Fazakas Miklós RMDSZ-es alpolgármester a nemzeti ünnep alkalmából a megemlékezőkhöz szólva kiemelte, bárhol is éljünk ezen a nagyvilágon, elsősorban, kizárólagosan csak magunkra számíthatunk a magyar nép sorsának alakításában és magyar identitásunk megtartásában. Kiemelte, a magyar nemzet boldogulása csak közös akarattal, elhatározással és munkálkodással sikerülhet, és ezt úgy tesszük, hogy ne ártsunk másoknak. Az alpolgármester arra is buzdította az egybegyűlteket, vegyenek majd részt a választásokon.  „Legyen szívügyünk a nemzetünk sorsa, fogjunk össze és győztesek leszünk” – zárta ünnepi gondolatait az alpolgármester.

A köszöntő beszédek után fellépett a Zilahi Református Wesselényi Kollégium gyermekkórusa, akik Bartók Béla gyerekdalokat adtak elő, amit Március idusa címmel zenés színdarab követett.

A Zilahi Mihai Eminescu Általános Iskola diákjai tövisháti néptáncot és Mert a szabadság az élet, és mert március 15. az élet ünnepe! mottóval zenés, verses összeállítást mutattak be.

A Terbete Néptáncegyüttes rábaközi táncokat adott elő, majd a Zilahi Simion Bărnuțiu Általános Iskola tanulói versekkel és Kossuth nótákkal örvendeztették meg a jelenlévőket. A Zilahi Gheorghe Șincai Pedagógiai Líceum Ez a hazám címmel versszínházat mutatott be, amit a Zilahi Belvárosi Református Egyházközség Ifjúsági Csoportjának énekes összeállítása követett. A Zilahi Silvania Főgimnázium diákjai szavalatokkal és énekkel léptek fel.

A Himnusz eléneklése után az ünneplők a művelődési háztól fáklyákkal vonultak a Wesselényi-szoborhoz, ahol koszorúzási ünnepség vette kezdetét.

Tóth Ádám kultúráért felelős alelnök köszöntő beszédében elmondta: ma ismét történelmi időket élünk. „Ezekben a történelmi időkben állunk az idei megmérettetések előtt, amely egy évtizedre eldönti jövőnket, sorsunkat. Történelmi idők történelmi választásai ezek, ám ahogy Kossuth Lajos mondta egykoron: »jogunk is van, erőnk is van, hogy öncél legyünk, ne idegen célok eszköze«. Minden magyar ember érdeke, hogy az idei megpróbáltatások után a mi közösségünk a győztes, és ne a vesztes fél oldalán legyen. A forradalom napjaiban kialakult összefogás, a szabadságharc hónapjaiban megszülető nemzeti egység ma is fáklyaként mutatja az utat – és minden március 15-én emlékeztet rá bennünket –, hogy a Nemzet megmaradása, felemelkedése csak széles összefogással, közös akarattal válhat valóra! Így vezessen bennünket 1848 szelleme!” – zárta beszédét.

Seres Dénes parlamenti képviselő a megemlékezés kapcsán kiemelte: a 176 év nem kevés idő, de népünk tudatában benne maradt az akkori esemény, a szabadságharc, az, amikor a magyar ember összefogással fegyvert fogott a zsarnokság ellen, a szabadságért. „Sok kihívás előtt voltunk és vagyunk, hiszen 1849 után és Trianon után is temették a magyarságot, mégis itt vagyunk, és bízva a jövőben, mindig felemelkedve, tovább próbáljuk vinni mindazt, amit örököltünk” – hangsúlyozta a képviselő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?