Új pompájában díszeleg Zilah központja

Befejeződtek a felújítási munkálatok a zilahi Wesselényi- és Márvány téren, illetve sétálóutcává alakították a Szilágy Megyei Történelmi és Szépművészeti Múzeum előtti területet. A helybéliek végre elmondhatják: teljes mértékben megújult a városközpont. Bár kezdetben sokan idegenkedve fogadták a változást, mára már sokan örülnek a korszerűsítésnek.

Fazakas Miklós RMDSZ-es alpolgármester elmondta: „A múlt hónap végén elkezdődött a munkálatok átadása-átvétele. Az elmúlt időszakban szinte minden a helyére került, még a tér kútjának angyalkái is. Már felszerelték őket, és az ,,Angyalos kút” visszanyerte egykori pompáját. A teljes kutat felújítottuk, amit meg lehetett menteni, azt a kivitelezők kijavították. A lejárót körbefalazták, mert sajnos a lenti részt sokszor más célra használták. Aki továbbra is vizet szeretne vinni, az megteheti, mert az egykori ártézi kutat nem szüntettük meg. Zilah központi része új pompában tündököl, láthatóak műemlékeink, műemlék épületeink, és a Wesselényi tér különböző kültéri eseményeknek, előadásoknak, koncerteknek adhat helyet a jövőben” – ismertette az alpolgármester.A szerző felvétele

Zilah központját európai alapokból finanszírozott projekt révén modernizálták. Az Unirii utca sétálóutcává alakítása a Regionális Operatív Program (POR) 2014-2020 keretében európai alapokból valósulhatott meg. A projekt a Szilágy megyei prefektusi hivatal és a Szakszervezetek Művelődési Háza közötti terület felújítását foglalta magában, ugyanakkor a korszerűsítés folytatódott az Unirii utcán, a városháza és a Vígadó épülete irányába. A kivitelezést követően sétálóutcává alakították az Unirii utca és a Mihai Viteazul sugárút közötti részt. Az Unirii utca és a Mihai Viteazul sugárút között meglévő gyalogos átkelőhelyet korszerűsítették a járda újraaszfaltozásával és napvitorlák felszerelésével, amelyek árnyékolnak és védelmet nyújtanak a kedvezőtlen időjárás esetén.

Az újonnan kialakított tereken és sétálóutcákon 59 padot és szemeteskukát helyeztek el, nyolc kerékpártárolót 80 kerékpár számára, illetve ivóvízgyűjtő tartályokat és díszkutat, szökőkutat építettek. Több mint 3600 négyzetméteren parkosítottak, 152 fát és cserjét ültettek (80 szívlevelű szivarfát, 46 közönséges gyertyánt, 5 ezüst nyírt, és 21 örökzöld puszpángot).

A biztonságos közlekedés érdekében hosszanti és keresztirányú jelöléseket, útjelző táblákat és beléptető rendszert állítottak, ugyanakkor a prefektúra és a Mihai Viteazul sugárút közötti szakaszon egy újabb autósávot alakítottak ki.

Javuló életminőség

Fazakas Miklós kiemelte: a városközpont remélhetőleg minden korosztály számára vonzóbbá vált, a pihenés és a kikapcsolódás helyévé, valamint olyan területté, amely lehetőséget nyújt különböző események vagy ünnepségek megtartására.

Az Unirii utcán a gyalogos járdát vibrált beton térkőből készítették, és szegélykövekkel határolták el a többi területtől, a csapadékvizet új csapadékvíz-elvezető rendszerrel gyűjtötték össze. Ezzel egyidejűleg az utca gyalogosforgalmának közvilágítását is korszerűsítették, videómegfigyelő rendszert és wifi-rendszert telepítettek. A beruházás értéke közel 28 millió lej.A szerző felvétele

,,Az Unirii utca sétálóutcává alakítása, valamint az 1918. december 1. és a Wesselényi tér korszerűsítése fontos projekt az önkormányzat számára, az életminőség jobbá tételét szolgálják. Arra törekszünk, hogy Zilahot végre gazdasági és turisztikai szempontból is vonzóbbá tegyük” - mondta az alpolgármester.

Fazakas Miklós a jövőt illetően kiemelte: az idén folytatják a megkezdett munkálatokat, és újabb fejlesztésekre készülnek. „Az a célunk, hogy Zilah szépüljön és otthonosabbá váljon az itt lakók számára, a turistáknak pedig egy vonzó, kihívást jelentő megyeközpont legyen, ahova érdemes jönni. Ady és Wesselényi neve már most kihívás, szobrukat évről-évre egyre többen látogatják a városban” – tette hozzá zárásul az alpolgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?