Kávézaccot is kevernek a Szilágyságban gyártott dísztéglába

Az új termelő egység Krasznarécsén működik, 14 millió eurós beruházással hozták létre.

Átadták az első romániai dísztéglagyárat. A Cemacon tulajdonában levő üzem a Varsolc községhez tartozó Krasznarécsén található. A vállalatnak már volt két üzeme a településen, egyikük Délkelet-Európa legnagyobb téglagyára, mely 2010-ben kezdett el termelni.Fotó:  Facebook/Cemacon

Az új üzemet 14 millió eurós beruházással hozták létre, mely összegből 1,9 millió eurót a Norvég Alap biztosított, vissza nem térítendő támogatás formájában. A beruházás eredményeként 45 munkahely jött létre.

A krasznarécsei dísztéglák gyártásához különféle hulladékokat, többet között kávézaccot is felhasználnak, írja az economedia.ro gazdasági hírportál. A Norvég Alap minden bizonnyal a hulladékok újrahasznosítása miatt járult hozzá a beruházáshoz.

Az 54 éves múltra visszatekintő, hazai tőkével működő Cemacon erdélyi piacvezető a téglaforgalmazás terén. A részvénytársaság tavaly közel 290 személyt foglalkoztatott, s 224,23 millió lej árbevétel mellett 71,85 millió lej profitot termelt.

Kapcsolódók

Kimaradt?