Zilah: jó ütemben halad az új magyar iskola építése

A város szívében lévő oktatási intézményben 24 osztályterem, szaktermek, sportterem és sportpálya is lesz. Az épület egyharmada már elkészült, idénre az anyagi fedezet is biztosítva van.

Több mint 30 éve, 1991-ben indult újra a Zilahi Református Wesselényi Kollégium. A pedagógusok és a vezetőség már a kezdetektől arra törekedett, hogy megfelelő körülményt biztosítson a diákoknak. „Az első évek nagyon nehezek, mostohák voltak. Néhány osztály a templomban és az RMDSZ iroda egyik termében is tanult.  Ezt követően az oktatás a jelenleg is használatban lévő, tanításra átalakított bentlakásépületben folytatódott. Ezt próbálta az évek során minél élhetőbbé és otthonosabbá tenni az iskola vezetősége. Mivel a régi kollégium visszaszolgáltatásának ügye nem rendeződött, és a kezdetben líceumi osztályokkal működő iskola mára már kibővült elemi és általános tagozattal is, a jelenlegi bentlakás épületét kinőtte az intézmény és értelemszerűen felvetődött a kérdés: hogyan tovább?” – mondta Bara Lajos, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatója.

Bara Lajos | A szerző felvételei

Ebben az épületben jelen pillanatban 122 kisiskolás, 117 általános iskolás, 184 középiskolás diák tanul. A három óvodai csoport 53 óvodással a város két különböző részében működik két- illetve egy csoporttal. A jelen pillanatban rendelkezésükre álló oktatási tér 1751,66 négyzetméter. Öt elemi, négy általános iskolai és nyolc líceumi osztály, összesen 20 teremben folytatja oktatási tevékenységét. 2011-ig bentlakás is működött az épületben, erről azonban az elemi és általános szint kiépülésével egyidőben le kellett mondani. Bár az ingázási feltételek ma már sokkal jobbak, mint régen, ma is vannak olyan, a megye távolabbi pontján lakó diákok, akiknek ez megoldhatatlan, és a bentlakás hiánya miatt lakhelyükhöz közelebb eső iskolát választanak továbbtanulás céljából. Az épületet kinőtte az iskola, a sportterem és a saját udvar hiánya nagyon megnehezíti a tanítást. A további fejlődés megrekedhet a helyhiány miatt.  Indokoltak tehát a megtett lépések az új iskola építése érdekében.

,,2017-ben adódott a lehetőség, hogy az egyházkerület egy 38 árnyi iskolaépítésre alkalmas területet vásárolhasson a város szívében, a régi Pionírok házaként ismert telket, majd további 18 árnyi területet a már megvásárolt telek szomszédságában. Ezzel intézményünk egy régi álma kezdett valóra válni: a saját tulajdonban lévő, gyermekeink számára egy korszerű magyar iskola létrehozásának álma” – mesélte az igazgató.

Látványterv

A vásárlást követően, az engedélyeztetések után 2021-ben elkezdődhetett az épületcsoport lebontása, az engedélyek beszerzése, 2022-ben pedig konkrétan az iskolaépítés. Az új oktatási intézményben 24 osztályterem, szaktermek, táncterem, aula, könyvtár, sportterem és saját sportpálya is lesz. Ez az épület négyemeletes, 5573,30 négyzetméter teret biztosít majd az oktatásra. A látványtervben feltüntetett épület felbecsült értéke 5 500 000 euró a teljes felszereléssel együtt.

Talán a sporttermet hiányolják jelenleg leginkább a diákok. „Jó időben az ipari iskolának a sportpályáját használjuk, de sajnos rossz időben a tanterembe, illetve a díszterembe szorulunk vissza, tehát ilyen szempontból is örvendetes az új iskola építése, melynél ütemterv szerint haladnak a munkálatok” – mondta Bara Lajos.

A tervek szerint az idén elkészül az utolsó szint is. Jelenleg az épület egyharmada már felépült. Fontos tudni – tette hozzá az igazgató –, hogy idénre is biztosítva van a munkálatokhoz szükséges anyagi fedezet. Amint elkészül az új épület, a gyermekek átköltöznek, és a jelenlegi oktatási intézményt átalakítják szakiskolává vagy bentlakássá, de ennek sorsa még kérdéses. Ez utóbbi szükségszerű lenne, mert a középiskolás gyerekek 80 százaléka vidékről ingázik.

Szakiskola vagy bentlakás

„Annak idején, amikor elkezdtünk iskolaépítésről beszélni, felmerült, hogy mi legyen ennek az iskolának a sorsa. Az indulás elején egy magyar szakiskolának a beindítását sem zártuk ki. Eddig az infrastruktúra hiánya miatt gondolni sem lehetett erre. Tény, hogy nagy szükség lenne rá, azonban most egy picit nehezebbnek látom ennek megvalósítását, de elmondhatom, ha nem valósulhat meg, akkor egy bentlakás létrehozása is kedvező lenne, annál is inkább, mert valamikor itt bentlakás működött. Végül is mindkettő megvalósítható lenne ebben az épületben, ahogy erre volt már példa. Örvendetes lenne, ha diákjaink élnének a lehetőséggel, mert az igazi református szellemiségben való nevelés a bentlakásban történik” – tette hozzá Bara Lajos.

Haladnak a munkával | A szerző felvétele

Az egykori ZRWK helyzete

Az egykori Zilahi Református Wesselényi Kollégium ügye még mindig az alkotmánybíróságnál van, bár 2022. november 26-án elsőfokon a református egyházkerületnek ítélte a táblabíróság az épületet. A Zilahi Polgármesteri Hivatal ezt megtámadta, mert alkotmányellenesnek vélte. Azóta eltelt két év, de még nem történt előrelépés – mesélte Bara Lajos, aki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoki tisztségét is betölti. ,,Ha ma aláírnák, hogy a református egyházé az épület, a törvény szerint még legalább 5 év kell elteljen, hogy birtokba vehesse az egyház” – tette hozzá. Az 1902-ben épült oktatási intézmény jelenlegi állapota nem felel meg a mai elvárásoknak, nagy felújítást, korszerűsítést igényel. Az egyház azonban mindent meg fog tenni, hogy a visszaszolgáltatás pillanatában azt múltjához méltón felújítsa azt.

„Ha letelik az 5 év, még mindig kérdőjeles, hogy ebben az állapotában egyáltalán lehet-e használni vagy sem. A teljes felújítás minden bizonnyal időszerű lesz. Számunkra azonban addig is stratégiai szempontból is óriási fontossága van az építkezés befejezésének, hogy a magyarságnak, a magyarul tanulni vágyó gyermekeknek minél hamarabb felépüljön az új iskola, melyben helye lesz minden ott továbbtanulni kívánó gyermeknek, nemzetiségtől függetlenül” – zárta az igazgató.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Kulcsár Mária

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?