Átadták a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium fogorvosi rendelőjét

Hosszú idő után újra van iskolai fogorvosi rendelő Csíkszeredában. A Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban működő fogászat 1100 diáknak nyújt megelőző fogászati kezeléseket, beavatkozásokat, köztük a Márton Áron Gimnázium tanulóinak is. A program gyakorlatba ültetése nem zárul le: a városvezetés célja az általános iskolás gyermekekre való kiterjesztése is.

Fotó: A szerző felvétele

A Márton Áron Főgimnázium épületének a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium által használt részében alakították ki azt a 25,5 négyzetméteres fogorvosi rendelőt, amely rövid időn belül elkezdheti működését. „Izgalmas vállalás volt!” – mutatott rá Korodi Attila polgármester a rendelő hivatalos átadása kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Az elöljáró hangsúlyozta, a megvalósítással több mint ezer iskolás számára sikerült egy fogorvossal, asszisztenssel, modern eszközökkel felszerelt és működő fogorvosi rendelőt átadni, aminek létrehozása ugyan nem volt egyszerű – a jelen bürokratikus időszakában – de a kitartás meghozta eredményét. A programot tovább kívánják folytatni, hogy más tanintézményekben is megvalósulhassanak hasonló fogászati rendelők, amihez keresik az egyezséget és az összhangot az egészségügyi minisztériummal és egyéb szereplőkkel – hívta fel a figyelmet a városvezető, aki egyúttal megköszönte a két említett iskola vezetőségének a befogadókészséget és a hozzáállást, valamint az önkormányzat részéről mindazok munkáját, akik szívükön viselték az ügyet, köztük Sógor Enikő alpolgármesternek és Trandafir-Orbán Tímea önkormányzati képviselőnek.

Sógor Enikő alpolgármester a folyamat részleteiről szólva elmondta: a beleegyezések és az engedélyek megszerzéséhez képest a konkrét beruházási munkálatok viszonylag rövid időt vettek igénybe. A Tectum Company Rt. végezte el a villany, a víz, a szennyvíz és a sűrített levegő bekötéseit, egy sterilizáló helyiség kialakítását, a helyiség burkolását és meszelését 34,4 ezer lej értékben. A rendelő berendezését képező fogászati szék, sterilizáló, kompresszor, fotopolimerizáló lámpa, illetve a kisebb eszközök és fogyóanyagok beszerzésében Trandafir-Orbán Tímea önkormányzati képviselő szolgált hasznos szakmai tanácsokkal. A Hargita Megyei Fogorvosi Kamara alelnöki tisztségét is betöltő képviselő szerint ennek a rendelőnek a legfontosabb hozadéka az egészségnevelés, hiszen ha a diákok megszokják, hogy évente kétszer szűrővizsgálatokon vehetnek részt, nagyon sok probléma már a kezdeti fázisban orvosolható lesz.

Az iskolai fogorvosi rendelőben Imre Botond fogorvos és egy asszisztens biztosítja a diákok alapellátáshoz való hozzáférését. Heti négy napon, az iskolai programhoz igazodva 7 és 15 óra között lesz nyitva a rendelő, ahol az általános fogorvosi kompetenciához tartozó kezeléseket (szuvas fogak kezelése, a sürgősségi esetek bizonyos szintű megoldása) tudják elvégezni. A fennmaradó egy napon a város más oktatási intézményeiben tartanak prevenciós előadásokat, a szájhigiénia fontosságára, a szájápolás rutinjainak fontosságára fókuszálva. A szakorvos szerint az általuk végzett tevékenységgel fontos szerepet tudnak vállalni a fogászattól való félelem leküzdésében is.

A városvezetők kiemelték a közegészségügyi igazgatóság, a két oktatási intézmény vezetősége, az épület tulajdonosa és az egyházak partnerségét és együttműködését. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, ezt a folyamatot mindenképp folytatni szeretnék, hogy néhány éven belül egy általános iskolában is működhessen fogorvosi rendelő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?