Így büntetik a tanárnőjét órán bántalmazó csíkszeredai diákot

Iskolán belüli fegyelmi eljárás indul az ellen a csíkszeredai Liviu Rebreanu román tannyelvű általános iskolába járó 14 éves, hetedik osztályos diák ellen, aki csütörtökön tanórán bántalmazta egyik tanárát. A gyereket iskolapszichológushoz küldik.

„A diák feltehetően néhány napig nem vehet részt a tanórákon, de az iskolába be kell majd járnia, ilyen esetben általában a könyvtárban tölti az idejét. Ugyanakkor a következő időszakban konzultációkra is járnia kell az iskolapszichológushoz” – tájékoztatta portálunkat Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő az ilyenkor szokásos eljárásról. Mint mondta, szerencsére ritkán történnek hasonló esetek Hargita megyében, azonban a bántalmazást elkövető fiúnak korábban is voltak magaviseleti problémái.

A nagy port kavart Teleorman megyei tanárbántalmazásos esettel (ahol a tettest őrizetbe vették) ellentétben a csíkszeredai a diákot más eljárás illeti meg, ugyanis még nem töltötte be a 16-ik életévét. Görbe Péter azt is elmondta, hogy a tanfelügyelőség, a Liviu Rebreanu iskola tanári kara és a szülői bizottság egyeztetett és utóbbi kettő dönti el, hogy végül milyen konkrét szankicókat fogalmaznak meg a diák ellen.

Mint ismeretes, csütörtök délelőtt a bántalmazott tanár kihívta a rendőrséget és a mentősöket az iskolához, mivel az egyik diákja fizikailag bántalmazta. A gyerek előbb meglökte, majd ütlegelni kezdte a tanárnőt, aki megpróbált a naplóval védekezni. Egy újabb lökés következtében a pedagógus nekiesett a fűtőtestnek, és a közelében található szekrénynek. A tanárnőnek krónikus hátfájdalmai vannak hosszabb ideje, ezért hívta ki a mentőket is.  

Ghoerghe Filip rendőrségi szóvivő elmondása szerint a vallomásokból az derült ki, hogy a diák órán, feleltetés közben meglökte, majd ütlegelte a tanárnőt. A rendőrség szándékosan elkövetett testi sértés gyanújával nyomoz, az üggyel a csíkszeredai ügyészség foglalkozik.

Megpróbáltuk elérni a Liviu Rebreanu iskola vezetőségét is, azonban nem jártunk sikerrel. 

Kapcsolódók

Kimaradt?