Felmérés: a romániai szülők fele szerint a verés „csak hasznára válik” a gyereknek

A romániai szülők 51 százaléka saját bevallása szerint a „gyermek érdekében” alkalmaz testi fenyítést, mert úgy véli, a verés „csak hasznára válik” a gyermeknek. A következtetést a World Vision Romania gyermekvédelmi szervezet Miért verjük a gyermekeket? című reprezentatív felmérése tartalmazza, amelyet csütörtökön ismertetett a román sajtó.

A tanulmány címében szereplő kérdésre a megkérdezettek további 10 százaléka azt válaszolta, hogy a verést a gyermek provokálja ki, 8 százalék vallásos meggyőződésére hivatkozott, másik 8 százalék mondta azt, hogy nem szeretné, ha kiderülne, hogy veri a gyermekét, 6 százalék elismerte, hogy ok nélkül is megüti a gyermekét, 5 százalék hivatkozott arra, hogy mások is alkalmaznak testi fenyítést, és csak 3 százalék mondta azt, hogy nagyon szégyelli magát, miután bántalmazta gyerekét – sorolta a news.ro portál beszámolója. A válaszadók alig 10 százaléka állította azt, hogy soha nem ütné meg a gyermekét.

„Bár a románok a harmadik legsúlyosabb társadalmi gondnak tekintik a kiskorúak bántalmazását a mélyszegénység és a nevelés minősége után, a megkérdezettek 90 százaléka csak akkor tekinti erőszaknak a testi fenyítést, ha az sebhelyet, véraláfutást hagy a gyermeken testén, vagy ha ok nélkül verik a gyereket” – idézte az Adevărul Daniela Buzduceat, a World Vision Romania igazgatóját.

„A családi szennyest nem kell kiteregetni...”

A szakember úgy értékelte, hogy az utóbbi években javult a román társadalom mentalitása a gyermekek elleni erőszak terén, ma már nem annyira általános a „ha a gyermeket nyakon nem vágják, megnyakasodik” típusú mentalitás, de a szülők több mint 80 százaléka továbbra is azon az állásponton van, hogy a „családi szennyest nem kell kiteregetni”, háromnegyedük pedig elismeri, hogy őket is verték a szüleik gyermekkorukban.

A felmérés készítői a gyermekek bántalmazásával hozták összefüggésbe, hogy Romániában a tizenévesek az európai átlagnál csaknem másfélszer nagyobb hajlamot mutatnak az öngyilkosságra: míg uniós szinten a 15–19 éves korosztályban 4,6 halálozás jutott 100 ezer lakosra 2014-ben, Romániában 6,3.

A tanulmány készítői a „típusválaszokat” a családon belüli erőszak terén legrosszabbul álló Argeș, Teleorman, Iași, Vaslui, Dolj, Suceava és Maros megye, illetve Bukarest 4–4 kiválasztott családjának meghallgatása alapján dolgozták ki, majd több mint 1 200 válaszadó bevonásával, telefonos módszerrel végezték el az országos reprezentatív felmérést.

Kapcsolódók

Kimaradt?