Tízéves az Utcazene Fesztivál – zenével és parádés produkciókkal telnek meg a szatmári utcák

Júliusban, amikor teljesen véletlenszerűen profinak tűnő utcazenészek jelennek meg Szatmárnémeti utcáin, már sejteni lehet: közeledik a Street Music Festival. Így történt ez most is, amikor a Firenzo nevű énekes-zenész kezdett zenélni hétfőn késő délután a város nemrég átadott gyalogos- és kerékpáros hídján.  Nincs ez másképp idén sem: a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesülettel partnerségben idén is megszervezi az Utcazene Fesztivált július 12. és 14. között.

A fesztivál 3 napja alatt, 6 helyszínen, 12 országból érkező 22 fellépő több mint 100 előadását tekinthetik meg a szatmáriak és a Szatmárnémetibe látogatók. Mert az már bebizonyosodott az elmúlt években, hogy az utcai művészeket – nem csak zenészeket, hanem karikaturistákat, tűznyelőket, bűvészeket és táncosokat - felvonultató fesztiválban komoly turisztikai potenciál rejlik.

A fellépők között a zenekarok és egyéni zenészek mellett fellelhetőek lesznek világjáró artisták és lélegzetelállító produkciókkal tűzzsonglőrök is. Tizenkét különböző országból - Argentína, Ausztrália, Brazília, Csehország, Észtország, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Szlovákia - érkeznek előadók és művészek, hogy produkcióikkal elkápráztassák az utcazene közönségét.

Fotók forrása: szervezők

A szervezők a tízéves Utcazene Fesztivál alkalmával visszahívnak pár olyan előadót is, mint pl. Aliatrix (Csehország), Cezar Habeanu (Románia), The Fire Ninja (Ausztrália), Martin Harich (Szlovákia), Moses Concas (Olaszország), Kuma Band (Argentína), akik valódi közönségkedvencek számítottak a rendezvény előző kiadásain.

A zenészek és zenekarok sorát a Kuma Band (Argentína), PVC (Franciaország), Moses Concas (Olaszország), Martin Harich (Szlovákia), Siselabonga (Svájc), Surfin’Clair and The Whisky Rockets (Olaszország), Joulence (Magyarország), Cezar Habeanu (Románia) erősíti. Látványos tűzshow-val érkezik The Fire Ninja (Ausztrália) és Aliatrix (Csehország). Az artista vonal képviseletében pedig Anna Krazy (Észtország), Nina Theatre (Olaszország), La Compagnia Beghere (Olaszország), Diogo Alvares (Brazília), Mauro Wolynski (Spanyolország) és Ștefan Florescu (Románia) érkeznek Szatmárnémetibe. A Vécsey-ház udvarán pedig az elmúlt évekhez hasonlóan lemezlovasok teremtik meg a bulis hangulatot. Pénteken Dubase és K-Lu, szombaton Shorty és Innerstorm, vasárnap pedig New Disorder és a Funky Disco.

A helyszíneket ez alkalommal felesleges felsorolni. A Szatmárnémetibe érkezők a város régi vagy új főteréről elindulva a tömeget kell keressék – ott biztos egy látványos produkció ejti ámulatba a közönséget. A színpadok között sétálva pedig kár kihagyni az ételeket és italokat kínáló standokat - biztosítanak a szervezők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?