Tizenegyedik kiadására készül a Vásárhelyi Forgatag

Az egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvény első éveit nem övezte nagy támogatás a hatóságok részéről, sőt éppen ellenkezőleg, szép számmal gördítettek akadályokat útjukba. A fejlődés azonban ennek ellenére nem maradt el. A Maros-parti helyszínről a Ligetbe, majd néhány évvel ezelőtt méltó helyére, a várba költözhetett a rendezvény. 

„Nem zenei fesztivál, nem alternatív városnapok, hanem a Vásárhelyi Forgatag” – vallják a szervezők. Az augusztus 29. és szeptember 1. között zajló rendezvény beharangozóját annak tervezett helyszínén, a várban tartotta meg kedden Jakab István szervező, Portik Vilmos tanácsadó és Pápay Kamilla fesztiváligazgató.

Jakab az ígérte, idején belakják a vár zegzugát. „Nem definiáljuk magunkat sem városnapoknak, sem zenei fesztiválnak. Családi rendezvény vagyunk, ahol kicsitől nagyig minden generáció talál értéket, szórakozást, és élményekkel tér haza” – fogalmazta meg a rendezvény küldetését. Jakab István közölte, büszkék arra, hogy a Forgatag ernyője alatt minden évben közösségként lüktet a város. „Civil szervezetek, vállalkozók, önkéntesek, művészek, előadók és közösségi szereplők közösen dolgoznak azért, hogy a Vásárhelyi Forgatag látogatói az esemény ideje alatt feltöltődjenek, kikapcsolódjanak és örömet leljenek az egymással való találkozásban, a közösen eltöltött időben”.

A szerző felvétele

Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag egykori megálmodója, leköszönő marosvásárhelyi alpolgármester a szervezők tanácsadójaként vesz részt a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában - közölte Jakab István. 

Portik elmondta, kezdetektől úgy alakították a szervezést, hogy nagyrészt marosvásárhelyi szolgáltatókkal dolgozzanak, és ez ma sem változott. Az önkénteseket, munkatársakat, szolgáltatókat, partnereket is beleértve hozzávetőleg 350 ember dolgozik a rendezvényen. 25 szakmai partnerük van, a családi és gyermekprogramokról 15 szervezet gondoskodik, és minden évben 35-37 helyi támogatója is van a rendezvénynek. Évről évre 60 kézműves portékáit állítják ki a Vársétányon. „Talán ez az egyik legnagyobb erénye a Forgatagnak, hogy megmozgatja Marosvásárhelyt és környékét. Néhány napra mindenki úgy érezheti, hogy igazán jó itthon marosvásárhelyinek lenni.”

Mintegy újdonságként, idén Borkertet alakítanak ki a szervezők, amelybe jó pincészetek válogatott magyar borai kerülnek majd be – mondta Portik Vilmos. A szervezők szakemberek segítségét kérték abban, hogy a kulturált borfogyasztást elősegítő programokat, kóstolókat, bemutatókat hozzanak, ugyanakkor jó minőségű borokat, és tegyék ezt úgy, hogy legyünk büszkék mind a magyar borkészítésre, de csodálkozzunk rá arra is, hogy itt, Erdélyben is készülnek kiváló, nemzetközi szinten is helytálló borok – tette hozzá.

 

Hangsúlyozta, a Duma téren nem sablonos előadásokkal, beszélgetésekkel készülnek. A témák között említette a párkapcsolatok, a mesterséges intelligencia, a generációk közötti feszültségek vagy épp a függőségekről szólókat.

Az augusztus 29-i megnyitón Nyári Károly magyar zongorista előadására és a Bethlen Zsuzsanna díjátadóra kerül sor. 

Pápay Kamilla, a rendezvény idei fesztiváligazgatója a részletekre is kitért. Közölte, ugyancsak a vár területén, de lesznek olyan programok, amelyek idén más helyszínen szerveződnek. Ilyenek a családi és gyermekprogramok amelyeket árnyékosabb helyre költöztetnek. A gyermekes családok számára szóló koncertek között említette a nagy érdeklődésre számot tartó Kalákát.

Megtudtuk, idén is lesz kézművesvásár, néptánc, népzene, népmese és különböző hagyományos foglalkozások népszerűsítése a Hagyományok Háza és a Maros Művészegyüttes közreműködésével. A Forgatagon ünnepli fennállásának 75. évfordulóját az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve 60 évvel ezelőtti alakulását a Marosvásárhelyi Állatkert is.

A színházi kavalkádban részt vesz a Spectrum Színház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is. Ugyanakkor a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában láthatjuk majd a Körhintát. Fábri Zoltán legendás filmje most táncszínházi körülmények közt elevenedik meg – közölte a fesztiváligazgató.

Az esti koncertek iránt érdeklődőknek jó tudni, hogy pénteken a Szent Efrém kórus és az Ego Sum zenekar lépnek fel a Figura színpadon. Szombaton a Dolly Plusz zenekar, vasárnap Anna and the Barbies és Magna cum Laude koncertezik a Forgatag színpadán. 

A rendezvény szervezői igyekeznek minden igényt kielégítő programpontokat kínálni idén is, amelyről folyamatosan tájékoztatnak majd a www.forgatag.ro oldalon, valamint a rendezvény Facebook-oldalán - tette hozzá Pápay Kamilla.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?