Két titkosszolgálat is megpróbálta „elintézni”, hogy Klaus Iohannis államfő emberét válasszák meg az alkotmánybíróság elnökének – állítja Daniel Morar volt korrupcióellenes főügyész és alkotmánybíró, aki kilencéves mandátumának lejártával megírta „az 1990 utáni igazságszolgáltatás szubjektív történetét” Lehetett volna másként (Putea să fie altcumva) címmel. A Humanitasnál megjelent kötet máris kisebb politikai vihart kavart.

Egy parlamenti vizsgálóbizottság sürgős felállítását kérte Cătălin Drula, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke annak kiderítésére, hogy milyen szerepet játszottak a titkossszolgálatok az igazságszolgáltatásban, illetve valóban megpróbáltak-e befolyásolni alkotmánybírói döntéseket. A vádak Daniel Morar volt alkotmánybíró és korrupcióellenes főügyész frissen megjelent könyvében fogalmazódnak meg.

„Összeegyeztethetetlen a demokráciával, hogy a politikát és az igazságszolgáltatást a titkosszolgálatok irányítsák, ezért követelni fogjuk ennek a parlamenti bizottságnak a felállítását” – fogalmazott az USR elnöke, felszólítva a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatóját, Eduard Hellviget, hogy sürgősen „álljon elő magyarázatokkal”. Drulă szerint kérdés, hogy a szolgálaton belül kik voltak érintettek, illetve „indokolt lenne néhány lemondás”.

Daniel Morar könyvét – Lehetett volna másként (románul: Putea să fie altcumva) címmel – vasárnap mutatták be a bukaresti Gaudeamus könyvvásáron, de a megelőző napokban a Libertatea napilap részleteket közölt a kötetből. Ebben a volt korrupcióellenes főügyész, majd alkotmánybíró egyebek mellett arról ír, hogyan terjesztették ki a befolyásukat a titkosszolgálatok az igazságszolgáltatásra Morar fölöttese, majd DNA-beli utódja, Laura Codruţa Kövesi révén, illetve miként avatkoztak be az alkotmánybíróság elnökének a megválasztásába.

„Működni fog a kombináció”

Morart 2005-ben Traian Băsescu akkori államfő nevezte ki a frissen átalakított korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjévé. A tisztséget 2013-ig töltötte be, amikor szintén az exállamfő javaslatára alkotmánybírónak nevezte ki a parlament. A Morar távozásával a DNA élén megüresedett széket Kövesi, a volt legfőbb ügyész foglalta el.

Kilencéves alkotmánybírói mandátumának lejártával írta meg és adta közre Morar a kötetet, amelyet alcíme szerint „az 1990 utáni igazságszolgáltatás szubjektív történetének” szán a szerző. Ebben beszámol egyebek mellett arról, hogy 2016-ban alkotmánybíró kollégája, Petre Lăzăroiu is megpályázta volna az alkotmánybíróság elnöki székét, azonban a SRI nyomására visszalépett. Erről pár évvel később ő maga mesélt Morarnak. Egyúttal azt is elmondta, hogy „SRI-vezetők” telefonon arra kérték, támogassa a tisztségre Livia Stanciut, a legfelsőbb bíróság korábbi elnökét, akit Klaus Iohannis javasolt alkotmánybírónak, és aki korábban nyilvánosan a DNA partnerének vallotta magát. A Libertatea kérdésére Lăzăroiu megerősítette az epizódot, bár azt nem volt hajlandó elárulni, hogy a SRI-től kik kereste meg.

Morar úgy írja le Stanciut, mint a bűnüldöző szervek elkötelezett védelmezőjét. „Valahányszor az alkotmánybíróság lefaragott az erőszakintézményének hatásköréből, vagy tompította az erejüket, a kollégám azt a benyomást keltette, hogy valami személyes dolgot veszít” – állítja Morar. Pontosítja: már csak azért sem kételkedett Lăzăroiu elbeszélésében, mert annak idején neki is volt hasonló tapasztalata. Állítása szerint a kormányőrség (SPP) ezredese környékezte meg, és arra kérte, hogy segítsen megakadályozni Livia Stanciu ellenjelöltje, Valer Dorneanu megválasztását. Közölte Morarral, hogy más bírókkal is beszélt, majd a választások előestéjén biztosította, hogy „működni fog a kombináció”, „meg tudjuk választani” Livia Stanciut. Végül a „kombináció” nem működött: az alkotmánybíróság elnökének Dorneanut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt törvényhozóját választották meg minimális szavazattöbbséggel, köztük Daniel Morar voksával.

A korlátozott Kövesi

Morar érinti könyvében az utóbbi évek legnagyobb jogi-politikai botrányait, amelyekben a titkosszolgálatok érintettsége mindmáig nem teljeskörűen tisztázott. Leírja például, hogy 2016-ben saját kérésére fogadta Klaus Iohannis, akit fel akart készíteni a CCR készülő, nagy horderejű döntésére. Figyelmeztette az államfőt, hogy Traian Băsescu elnöksége idején a titkosszolgálatok túlságosan széles jogköröket kaptak a büntető igazságszolgáltatásban, és ez változni fog. Utólag az alkotmánybíróság ki is mondta, hogy a SRI nem vehet részt bűnüldöző hatóságként a büntetőügyekben, ami kívülről nézve óriási sokként érte az ügyészséget. A DNA arra panaszkodott – bel- és külföldön egyaránt –, hogy ellehetetlenítik a munkáját, az alkotmánybírák határozata gyakorlatilag a korrupcióellenes harc végét jelenti, hiszen a büntetőperekben nem használhatják fel bizonyítékként a SRI által készített lehallgatások/megfigyelések eredményét.

Morar azt állítja: felismerte az igazságszolgáltatásra váró nehézségeket – tisztában volt azzal, hogy az ügyészségnek nincs meg a logisztikája és a kapacitása átvenni egyik napról a másikra a SRI feladatait –, éppen ezért a megoldáskeresés szándékával fordult az államfőt. Azt javasolta, hogy a titkosszolgálatok „lépjenek hátra” és engedjék át a lehallgatási logisztikájukat az ügyészeknek, nyomozóknak. Klaus Iohannis azonban hallani sem akart ilyesmiről, csupán azt hajtogatta „láthatóan irritáltan”, hogy a Morar által előrevetített döntés „rendkívül súlyos lenne, és a mélységes nemtetszését váltaná ki”.

Daniel Morarnak megvan az elmélete arról is, hogy miért ruházták fel a titkosszolgálatot olyan jogkörökkel, amelyekkel az alkotmány szerint nem rendelkezik. „Kövesi korlátozott tapasztalattal rendelkezett a büntetőügyekben, és ezért fordult az SRI-hez” – írja. A volt legfőbb ügyész csaknem minden alkalommal negatív kontextusban tűnik fel Morar könyvében. A szerző tisztázza: kezdettől fogva felháborítónak tartotta a titkosszolgálatok bevonását a büntetőügyekbe, ahogy az erről kötött megállapodást is a SRI, valamint a Kövesi vezette ügyészség, majd a legfelsőbb bíróság között. „Törvénysértő volt, lehetővé tette az SRI tisztjei számára, hogy nyomozási tevékenységet folytassanak, és kötelezte az ügyészeket, hogy tájékoztassák őket az ügyek menetéről” – írja. Ellenvetéseit egykori főnökével is közölte. Az állítása szerint „heves telefonbeszélgetés” során azt is elmondta Kövesinek, hogy az általa vezetett DNA nem tartja magát a „törvénytelen megállapodáshoz”.

Morar a könyvben azt állítja, hogy az egyezségről végül kénytelen volt tájékoztatni a DNA ügyészeit – elvégre Kövesi alárendeltje volt –, de egyúttal felhívta beosztottjai figyelmét „az illegális záradékokra”. Amikor aztán az alkotmánybíróság tagja lett, küldetésének tekintette a titkosszolgálat és az ügyészség közötti protokollum eltörlését.

A kötet több pikáns részletet is tartalmaz. Morar beszámol például arról, hogy amikor a fent leírt alkalommal a Cotroceni-palotában várakozott az államfőre, Klaus Iohannis érkezését gong, majd hangosbemondó jelezte.

Egy másik epizód a titkosszolgálat zsarolási technikáira enged rápillantást. A 2009-es elnökválasztás előtt a SRI rögzített egy telefonbeszélgetést, amelyen a vesztes jelölt (Mircea Geoană) családjának egyik tagja „magas pozíciót” ígért egy ügyésznek, „akinek a család ügyeit kellett volna védenie”. A DNA dossziét nyitott az ügyben, az illetékes ügyész látta is a felvételt a SRI székhelyén, viszont amikor a választások után hivatalosan is elkérte a hangfájlt – immár bizonyítékként –, azt a választ kapta, hogy szoftverhiba miatt törlődött az állomány. Morar azt állítja, az eset kapcsán bűnpártolás miatt büntetőeljárással fenyegette meg a SRI két vezetőjét: az igazgató George Maiort és a helyettes Florian Coldeát. Nem sokkal később Băsescu „egyeztetésre” hívatta az elnöki hivatalba, amely eredménytelenül zárult. Maior annyit kért, hogy a dosszié nyilvánosságra hozatala előtt tájékoztassák, hogy önként távozhasson a hivatalából. Végül nem indult eljárás, mivel a visszaélés – vagyis az adattörlés – egyetlen bizonyítéka a SRI birtokában volt, így Maiornak sem kellett lemondania.

Nincs semmi a SRI nélkül

Morarnak megvan a véleménye a SRI „kisebbségi politikájáról” is. Felidézi, hogy 1990-ben pályakezdő ügyészként, közvetlenül a marosvásárhelyi véres események után találkozott először a titkosszolgálattal. A felettesei diszkréten a tudomására hozták, hogy „a régi Securitate márkaváltásával létrehozott” SRI kiad egy brosúrát az erdélyi magyar veszélyről”. A füzetért még fizettek is a román ügyészek, aztán pedig várták, hogy „milyen újdonságokkal szolgál majd a magyar etnikumú kollégák számára hozzáférhetetlen mű”.

Morar szerint csalódniuk kellett, ugyanis „a várva várt súlyos információk helyett” a magyar ügyészek elől eltitkolt könyvecske hemzsegett az állítólagos magyar veszéllyel kapcsolatos szentenciáktól, és inkább hasonlított propagandakiadványra, mint tudományos igényű elemzésre. A későbbi ügyészségi vezető megállapítja: tapasztalatai szerint mindössze ötöde használható annak, amit a SRI a jelentéseiben leír. Az évek során az állami méltóságok ezt másként látták, legalábbis Daniel Morar szerint, aki megállapítja: cserébe a remélt védelemért és szakmai előmenetelért felajánlották „alázatos középszerűségüket” a hírszerző szolgálatoknak, „ezért élünk olyan államban, ahol szinte semmi fontos nem történik a titkosszolgálatok jóváhagyása nélkül”.

(Címlapfotó forrása: printscreen)