SRI-igazgató: hiba volt nem átadni korábban a CNSAS-nak a Securitate archívumát

Hibának tartja a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, hogy az intézmény nem adta át a rendszerváltás utáni első években a kommunista titkosrendőrség archívumát a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanácsnak (CNSAS). Eduard Hellvig szerint ez megnehezítette az ország demokratizálódását.

Eduard Hellvig | Fotó AgerpresA SRI igazgatója kedden nyilatkozott erről, abból az alkalomból, hogy a Securitate maradék archívumát is átadta a titkosszolgálat a CSNAS-nak.

Eduard Hellvig elmondta, politikai szempontból meg tudja érteni, hogy miért késett az egykori kommunista titkosrendőrség dokumentumainak átadása, magánemberként azonban ezt mulasztásnak tartja. „A jogaimért és szabadságjogaimért utcára vonuló polgárként azt hiszem, hogy ez hiba volt. Vannak helyzetek, amikor kemény, vízválasztó döntésekre van szükség” – jelentette ki.

Hellvig ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Securitate irattárának csak egy részét „örökölte” a rendszerváltás után a SRI. Szerinte az lenne a kívánatos, ha az egykori kommunista titkosrendőrség teljes archívuma a CNSAS-hoz kerüljön és tanulmányozható legyen. „Csak így érthetjük meg Románia közelmúltját és alakíthatjuk másként az ország jövőjét” – magyarázta.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?