Telket vásárol a csíkszeredai önkormányzat idősek otthona építésére

Telket vásárol Csíkszereda önkormányzata, hogy idősotthont építsen – erről a csütörtöki tanácsülésen döntöttek. Ugyanekkor számos más, nagy jelentőségű határozat született, lekerült viszont a napirendről az Octavian Goga sétány biciklitárolóinak szabályzata a napirendről.

A csíkszeredai önkormányzat idősek otthona építése céljából az Erdőalja utcában, a csibai iskolával átellenben 1,77 hektár beltelek megvásárlásáról határozott, ami áfa nélkül közel 380 ezer lejbe kerül. „Nagyon hosszú út áll még előttünk, de örvendetes, hogy végre rendelkezünk a kiindulási ponttal: az építésre alkalmas telekkel” – fogalmazott Korodi Attila polgármester az ülést felvezető beszédében.

Fotó: A szerző felvétele

A városatyák elfogadták a vissza nem térítendő kulturális és sportpályázati kiírásokat is. Arról is határoztak, hogy a gyermekvédelmi rendszerben levő csíkszeredai kiskorúak havi 280 lejes, a bentlakásos rendszerben ellátott, fogyatékkal élő felnőtt személyek pedig havi 330 lej támogatásban részesülnek a szociális igazgatóság részéről.

A csütörtöki önkormányzati ülés további fontos hozadékaként elfogadták a város új kereskedelmi szabályzatát. A 2018-as, mára több szempontból elavult szabályozás helyébe lépő új előírás számos szempontból a bürokráciát csökkenti, bevezetve az online ügyintézés lehetőségét, ugyanakkor esetenként szigorításokat is bevezet – például a játékgépeket üzemeltető vendéglátóipari egységek esetében, illetve a szórakozóhelyeken. Megtudtuk: új eleme a rendelkezésnek, hogy a város területén üzemelő kocsmák, ahol játékgépeket is üzemeltetnek, azokat este 10 után be kell zárni. Ezen vendéglátóipari egységek számát a helyi rendőrséggel fogja leellenőrizni a hivatal. Az is fontos eleme, hogy a diszkók és éjszakai szórakozóhelyek bejárataihoz kötelező lesz éjjel-nappal látó megfigyelő kamerát kihelyezni.

Ugyanakkor lekerült napirendről a csíkszeredai Octavian Goga sétány biciklitárolóinak szabályzatáról szóló határozattervezet, amiről a következő, márciusi soros havi tanácsülésen fog dönteni a város önkormányzatának testülete. A halasztás oka a biciklihelyekre való pályázati megoldás körül kialakult nézeteltérés volt. Mint arról korábban portálunk is beszámolt a polgármesteri hivatal szándéka, hogy minél hamarabb a lakosok használatába kerüljenek a Goga sétány tárolói. Mivel nincs annyi biciklitároló, amennyire igény lenne, így pályázni kell a helyekért. A tervek szerint ezt évente írják majd ki.

Korodi Attila polgármester a város határában létrehozandó ipari parkkal kapcsolatban, interpellációra válaszolva elmondta: közhasznú kereskedelmi társaság létrehozására készülnek az ipari terület üzemeltetésére. Jelenleg az övezetrendezési tervet készítik és potenciális befektetőkkel egyeztetnek. A következő 20-30 évben ez a beruházás meg fogja határozni a város ipari fejlesztését – hangoztatta az elöljáró.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?