Szerelik a hangszigetelő pannókat – hamarosan átadásra kerül a csíkszeredai vasúti felüljáró

Ha minden a tervek szerint halad, akkor december közepén sor kerülhat a felüljáró átadására.

A hangszigetelő pannók, illetve az átlátszó plexiüvegek első szállítmánya múlt pénteken érkezett meg Csíkszeredába. A vasúti felüljárót újraépítő kivitelező cég még aznap nekifogott a felszerelésüknek. A héten újabb szállítmány érkezik, a harmadik és egyben utolsó pedig december második hetében jön meg. A pannók felszerelésével – összesen 336 darab van belőlük – véget ér a híd újjáépítésé, ezt követően átadják a forgalomnak.A szerző felvétele

Az első szállítmányt a híd kenyérgyár felőli részén kezdték el felszerelni, alulra a zöld színű hangszigetelő pannók, felülre az átlátszó plexilapok kerültek. Ezek felszerelése után következik a taktilis vezetősávok felszerelése – a vezetősáv vakok és gyengénlátók számára biztosít információt, amire azért van szükségük, hogy tudjanak tájékozódni. A taktilis jelzések ötlete az 1960-as években, Japánban született meg. Alkalmazásuk célja, hogy a gyalog közlekedő látássérült személyeket talppal vagy segédeszközzel (fehér bottal) érzékelhető információval lássák el a környezetükben található akadályokról, veszélyhelyzetekről, illetve a biztonságosan használható közlekedési útvonalakról.

„Bízom benne, hogy az időjárás engedni fogja a munkát, így ha minden jól megy, akkor december közepéig meg tudjuk ejteni az átadót is” – nyilatkozta Bors Béla alpolgármester.

Mint ismert, a vasúti felüljáró átadása függ a Székelyudvarhely felőli végében kialakítandó körforgalom kialakításától. Ezzel kapcsolatban az alpolgármester kifejtette: a körforgalom a Hargita utca felújítási beruházásának része. A munkálatok jól haladnak, a kivitelező már megöntötte a rámpa folytatását, így következhet a tömörítés és az aszfalt leterítése a járófelületre, illetve a kialakítandó kerékpársávra is.  Mindez azt jelenti, hogy időben elkészülnek a munkának ezzel a részével, vagyis amikor a hidat átadják, azonnal használatba tudják venni mind az autósok, a gyalogosok és biciklisek egyaránt.

Ami a körforgalmat illeti, nem állnak le a munkálatok, folytatódnak, amíg az időjárás engedi. A körforgalom már teljes mértékben ki van alakítva, felállították a villanyoszlopokat is. Kipróbálták, hogy kamionnal használható a körforgalom – korábban attól tartottak, hogy szűk lehet, ezért élesben is tesztelték, és bebizonyosodott, hogy megfelel a követelményeknek, a nagy teherautók is problémamentesen be tudják venni a kanyart és körbe tudnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?