Tavalyi árakon várja a nyaralókat a tengerpart, az üdülési utalványok serkentették a szállásfoglalást

Egy éjszakára a szállás átlagosan 500 jelbe kerül idén a hazai tengerparton, a foglalásokra pedig serkentően hat, hogy május derekán elkezdték feltölteni az üdülési utalványokat, állapította meg a Travelminit.ro.

A szállásközvetítő portál marketingmenedzsere, Szilveszter Rita közlése alapján a májusi foglalások 70 százaléka a nyári időszakra vonatkozott, a legtöbben pedig a június és az augusztus hónapokra tervezik a vakációt. Nagyobb forgalomra számítanak ugyanakkor a görög-keleti vallások pünkösdi hosszú hétvégéjén (június 24-e hivatalos szabadnap), valamint az ugyancsak hosszú hétvégeként várt Nagyboldogasszony-ünnepén (augusztus 15.).

Fotó: Apele Române

A News.ro kiemelte, hogy portál a foglalások számának májusi növekedését annak is tulajdonítja, hogy elkezdték feltölteni az üdülési utalványokat a közalkalmazottak számára, ráadásul azok értékel 1450 lejről 1600 lejre emelkedett az idén.

A Travelminit adatai szerint a tengerparti üdülők és a nagyobb városok vezetik a népszerűségi listát, az Eforie Nord-i, a brassói és mamaiai szálláshelyek voltak a legkelendőbbek, de Szováta, Bukarest, Neptun, Costinești és Szeben is az élmezőnyben állnak.

Ami az árakat illeti: a tengerparton átlagosan 500 jelbe kerül egy éjszakára a szállás, ami azt jelenti, hogy két személy számára egy két éjszakás kirándulás nagyjából 1000 lejbe kerül. A városi „kiruccanás” 880, a hegyi üdülőkben pedig 990 lej körüli a két éjszakát felölelő üdülés. A portál szerint az árak nagyjából megegyeznek a tavalyiakkal, úgy a szállások, mint a szolgáltatások terén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?