Tanévnyitó beszédek: az életre felkészítés fontosságát és a várható beruházásokat emelték ki

Az oktatás az az alap, amelyre egy nemzet jövője épül, és a tanárok ennek a jövőnek az építészei, mondta Klaus Iohannis elnök hétfőn tanévnyitó beszédében. Ligia Deca az iskolai erőszak ellen fogalmazott meg üzenetet a tanévnyitón. A 2,2 milliárd eurós feljesztési támogatásokat mindketten kiemelték. Deca szerint olyan beruházások lesznek, amire nem volt példa három évtizede. A szenátus elnöke, Nicolae Ciucă tanévnyitó beszédében azt emelte ki, hogy az iskolának nem az információk bemagolására kell kényszerítenie a diákokat, hanem „alapot kell adnia nekik ahhoz, hogy sikeresek legyenek az életben”. 

A fővárosi Mihai Viteazul Főgimnáziumban vett részt tanévnyitón Klaus Iohannis államfő, aki elmondta, rendkívül motivált diákokat lát, akik elkötelezett tanárainak irányításával vitaklubokban vesznek részt, vezetői készségeket tanulnak és önkénteskednek jótékony célokra, olvasó- és rádióklubokban, európai mobilitási programokban, csillagászati, filmezési, robotika vagy sporttevékenységekben vesznek részt. „Ezek a kezdeményezések, amelyek azonosulnak az önök kollégiumának szellemiségével, azt bizonyítják, hogy a romániai oktatásban olyan nyitottságra van szükség, amely valóban felkészíti a fiatalokat annak a világnak a kihívásaira, amelyben felnőtté válnak” – értékelte Iohannis, hangsúlyozva, hogy szeretné, ha ez a szellemiség inspiráló forrás lenne a diákok számára az egész országban.

Klaus Iohannis (balra) államfő és Ligia Deca tanügyminiszter (jobbra) a hétfői évnyitón | Fotó: Agerpres

Iohannis üzenetet intézett a szülőkhöz is, bátorítva őket, hogy továbbra is vegyenek részt a gyerekük oktatásában, és legyenek velük minden egyes lépésnél ezen a „lenyűgöző utazáson”, hiszen a „tanulók sikere a család és az iskola közötti jó együttműködésen és kommunikáción múlik, de azon az erkölcsi támogatáson is, amelyet a gyerekek szüleiktől kapnak” – mondta Klaus Iohannis, aki a tanároknak azt hangsúlyozta, hogy az oktatás a jövőbe tekint, nem hagyva figyelmen kívül a jelent és a múltat.

Az új kihívásokra kell felkészíteni az új generációt

„El kell fogadnunk, hogy az oktatás szerepe a tanulók sorsában gyökeresen megváltozott, ahogy a gazdaság, az ipar és a társadalom is mélyreható változásokon megy keresztül. Ahhoz, hogy fenntartható legyen, a gazdasági növekedésnek és a közjólétnek olyan polgárokon kell alapulnia, akik képesek önálló, tájékozott, néha talán kockázatos döntésekre. Az önök szerepe ebben az egyenletben kulcsfontosságúvá válik, mivel önök azok, akik felkészítik az új generációkat arra, hogy szembenézzenek a kihívásokkal és kihasználják a számukra megnyíló lehetőségeket. Önök azok, akik a szakmai fejlődés és a gyakorlati készségek modelljeit, a tanítványaik sajátos környezetéhez igazított útmutatást nyújtanak. Az oktatás az az alap, amelyre egy nemzet jövője épül, és önök, a tanárok ennek a jövőnek az építészei” – mondta Klaus Iohannis.

Az iskolai infrastruktúrára és létesítményekre is kitért, és elmondta, hogy rendelkezésre állnak a szükséges források a további korszerűsítéshez, beleértve a „zöld iskolák” fejlesztését is, mivel a helyreállítási terv részét képező oktatási és képzési operatív programon keresztül további 2,2 milliárd eurót kap az ország az oktatásra és képzésre.

Deca: „egységesnek kell lennünk az agresszió minden formájával szemben”

Ligia Deca oktatási miniszter az erőszak ellen küldött üzenetet a tanévnyitón, és azt is mondta, hogy olyan beruházások jönnek, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. „Ez egy különleges tanév, egy olyan év, amelyben látható változásokról beszélhetünk az oktatásban minden gyermek számára, függetlenül attól, hogy hol születtek. Minden osztályban, minden romániai iskolában azért küzdöttünk, hogy a gyerekek ösztöndíjat kapjanak, hogy ösztönzést kapjanak arra, hogy minden nap jobbak akarjanak lenni. (…) Azt akarjuk, hogy az iskola a minőségi oktatás helyszíne legyen, és olyan beruházásokat eszközölünk az iskolákban, amilyenekre az elmúlt három évtizedben nem volt példa” – mondta Ligia Deca hétfőn délelőtt a bukaresti Mihai Viteazul Főgimnáziumban szervezett tanévnyitó ünnepségen.

Elmondta, hamarosan ötven zöld iskola nyitja meg kapuit, valamint indul a duális képzés is. Ő is beszélt a fejlesztési támogatásokról: bejelentette a formalitások lezárultak ahhoz, hogy 2,2 milliárd euró értékben oktatási és képzési projektek valósulhassanak meg az Oktatási és Foglalkoztatási Operatív Program európai alapjaiból.

Az oktatási miniszter kiemelte, a minisztérium zéró toleranciát tanúsít az iskolai erőszakkal szemben: „Az iskola a közösségé. Meggyőződésem, hogy a győzelmek nemcsak egyéni győzelmek lehetnek, és a mély és tartós változáshoz a párbeszéd a kulcs. Egységesnek kell lennünk az agresszió minden formájával szemben a gyermekek érdekében, az erőszakkal szembeni zéró toleranciának közös hitvallássá kell válnia” – mondta a miniszter.  

Ciucă: nem magolni, hanem az életre kell tanítson az iskola

Az oktatási rendszer fejlődésének fontosságáról beszélt a szenátus elnöke, Nicolae Ciucă PNL-elnök is a Fehér megyei Szászsebes egyik középiskolájában tartott tanévnyitó beszédében. Kiemelte, hogy az iskolának nem az információk bemagolására kell kényszerítenie a diákokat, hanem „alapot kell adnia nekik ahhoz, hogy sikeresek legyenek az életben”, számol be a News.ro.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?