Tánczos: Románia is tiltakozik az Unió erdőgazdálkodási stratégiája ellen

Tiltakozik a román kormány is az Európai Unió erdőgazdálkodást érintő stratégiája ellen – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

Az Európai Bizottság zöldcélokért felelős alelnökének nevéhez köthető tervezete nem rég került nyilvánosságra. Frans Timmermans elképzelését tizenegy uniós tagállam – köztük Magyarország és Románia – közösen megfogalmazott levélben kifogásolta.

„A tagállami jogköröket, a szubszidiaritás elvét, az európai erdők változatosságát és a fenntartható gazdálkodás gyakorlati kérdéseit is figyelembe kell venni, amikor egy ilyen tervezetet előkészítenek” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Tánczos Barna.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az erdőgazdálkodás a tagállamok jogkörébe sorolható, és ennek megfelelően minden EU-tag egy jogszabályokkal keretezett rendszert dolgozott ki a saját erdőalapját érintő gazdálkodással kapcsolatban.

A miniszter rámutatott, hogy Románia szigorú, jól szabályozott, szűk keretek közé terelt erdőgazdálkodási rendszert működtet. Hozzátette: ez a szigor abból is következik, hogy a visszaszolgáltatási folyamatok következtében az erdőgazdálkodás vitatott témává vált Romániában, sok visszaélés történt s ez rányomta a bélyegét az egész ágazatra.

Mint azt Tánczos Barna hangsúlyozta, a tiltakozó tagállamok a bizottsági javaslat kiegyensúlyozatlanságát nehezményezik a hosszú távú, szerteágazó erdőgazdálkodás elismerése tekintetében. „Nem történt egyeztetés az erdészetügyi állandó bizottsággal, a tagállamokkal, a javaslat nem egy közös előkészítés eredménye. Azt kérjük, hogy vitassuk meg az erdészeti stratégiát” – nyomatékosította a tárcavezető.

Tánczos Barna kiemelte: az erdők védelme anyagi terhet is jelent a tagállamnak, így például Romániának, hiszen amikor megtiltják bizonyos erdőkben a gazdálkodást, szűkre szabjuk a tulajdonosok lehetőségeit, akkor kártérítési rendszert kell működtetni számukra. Mint mondta, bízik abban, hogy építő jellegű vita alakul ki az egyoldalú döntéshozatal helyett.

(Címlapkép: Román Rendőrség)

Kapcsolódók

Kimaradt?