Támogatás húsz évig – nyárra elindulhat az erdősítési program

Ha minden a tervek szerint alakul, akár május végén is elindulhat az az erdősítési program, amelyet Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter jelentett be a héten, és amely révén magánszemélyek és önkormányzatok is húsz éven keresztül hektáronként évi 456 eurós járulékban részesülhetnek minden erdősített területért. Porzsolt Levente erdőmérnököt, miniszteri tanácsost kérdeztük a részletekről.

A hektáronkénti 456 eurós járulékot a széndioxid megkötéséért kapják majd húsz éven keresztül azok, akik vállalják, hogy területeiken frissen létrehozott ültetést hoznak létre a program keretében – hangsúlyozta a Maszol megkeresésére Porzsolt Levente, a környezetvédelmi miniszter szaktanácsadója. Közölte, azért ennyi támogatást határoztak meg, mert jelenleg ennyi a nemzetközi piacon a széndioxid-megkötési kvóta. Ezen kívül kifizetik az erdősítés költségét is egyszeri összegben hektáros lebontásban – tette hozzá az erdőmérnök. Kérdésünkre, hogy ebben az esetben mekkora összegre lehet számítani, a szakember kifejtette: jelenleg azért nem lehet konkrét számokról beszélni, mert egy törvényerejű kormányrendeletről beszélünk, amelyet követnie kell egy miniszteri rendeletnek, amelynek részleteznie kell a pontos támogatási összegeket, a lebonyolítást, továbbá az ezt meghatározó szabályzatot is tartalmaznia kell.

Illusztráció forrása: erdészeti felügyelőség

Az összegeket az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia. A terveket korábban már elküldték a brüsszeli bizottságnak, amely „nem lényegi, hanem apróbb formai módosításokat kért”, ezeket elvégezték és újra elküldték jóváhagyásra a végleges formát. Ameddig erre nem érkezik meg a jóváhagyás, addig nem bocsátkozhatnak további részletekbe, mert nem akartak esetlegesen téves, vagy utólag módosított összegek bejelentésével előre szaladni, magyarázta Porzsolt Levente. Hozzátette: az erdősítési programot a minisztérium bonyolítja le az erdészeti felügyelőségek ellenőrzése révén.

Porzsolt Levente a Maszol kérdésére közölte, az adott területeken a zónának megfelelő fajok ültetését támogatják. Az egész rendszer ahhoz hasonlóan működik majd, amiképpen a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) alkalmaz a területalapú és egyéb támogatások esetében. Az erdősítési programhoz az informatikai programot a minisztérium már megrendelte, és ezt összekötik majd a mezőgazdasági rendszerrel, azért, hogy ha valaki feltérképez egy területet, amit be szeretne ültetni, arra szükséges készíteni egy minimális erdészeti tervet, az erdőőrség munkatársai megmondják, milyen fafajtákat lehet ott ültetni, a terv adatait és a dokumentumokat az igénylőnek fel kell töltenie ebbe a rendszerbe. Amikor a területi erdészeti felügyelőség leellenőrzi és jóváhagyja a dokumentációt, azután kötik meg a területre vonatkozó erdősítési szerződést és a minisztérium közvetlenül fizeti ki a kiadásokat, de csak a munkálat elvégzése után. Külön pénzt irányoztak elő különböző munkálatokra, például kerítésépítésre, öntözésre, tette hozzá az erdőmérnök.

„Az erdősítési program keretében tervezett 56 700 hektár olyan nagy, hogy minden fajta területet be lehet ültetni. Ugyanakkor nem ajánlanám, hogy egy jó minőségű mezőgazdasági területet bárki beültessen, viszont sok olyan terület van, amely kevésbé termékeny vagy olyan helyen található, például erdőszéleken, bokros részeken” – magyarázta Porzsolt Levente.

A miniszteri tanácsadó közölte: nagy érdeklődést tapasztaltak a program iránt, ami annak is köszönhető, hogy a támogatások révén vonzóvá tették. Korábban az erdősítési programok mellett a mezőgazdasági támogatási rendszer sokkal előnyösebb volt, több pénzt kaptak a gazdák, akik emiatt nem nagyon foglalkoztak erdősítéssel. „Most próbáljuk ezt az ország vállalásai és az uniós irányvonalak szerint is ez előtérbe helyezni. A mezőgazdászok sokszor ellenkeznek velünk, amikor erdősítésről van szó, mert féltik a földjeiket, mivelhogy az erdős területek kibővítése azt jelenti, hogy valahonnan elveszünk” – árulta el az erdőmérnök, aki ugyanakkor elmondta: nagyon sok olyan terület van országszerte, amely megfelelő az erdősítésre, például a homokos területek, a nehezen megközelíthető, megműveletlen domboldalak stb.

A program költségeit az Országos Helyreállítási Alapból finanszírozzák, jelentette be szerdán Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. Tudatta, a vállalások szerint 2023 végére 25 000 hektárnyi területet kell erdősíteni a porgram keretében, míg 2026 végére további 31 700 hektárt. „Ez azt jelenti, hogy összesen az elkövetkező 4 évben közel 60 ezer hektárral nő Románia erdős felülete. Az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Tervben 730 millió eurót különítettünk el erre a célra” – összegzett Tánczos Barna RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter.

„Meg kell fordítanunk ez elmúlt évek negatív tendenciáját. Az új erdőkre nagy szükség van, hiszen ez az egyik legjobb eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentésére. Az erdőknek nagy szerep jut abban, hogy csökkentsék a légkör széndioxid mennyiségét. Ezért is szántunk külön alapot az országos helyreállítási tervben az erdősítési fejezetnek” – hangsúlyozta Tánczos Barna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?