Szombattól fogadhatnak vendégeket az aradi éttermek és a játékszalonok

Mivel pénteken 3 ezrelék alá esett a koronavírus-fertőzés utóbbi két hétben regisztrált aránya, és lejárt a 3 ezrelék felett elrendelt szigorítások 14 napos határideje is, május elsejétől, szombattól több szigorításon is enyhítenek Aradon – közölte a megyei vészhelyzeti bizottság (CJSU).

A koronavírus-járvány elleni óvintézkedésekről szóló kormányhatározat értelmében szombattól az éttermek beltéri egységeiben és az előadótermekben is fogadhatnak vendégeket a kapacitás legfeljebb 30 százalékos kihasználtsága mellett, és ugyanilyen feltételekkel újranyithatnak a szerencsejáték-termek is.

Megszűnik a fitnesz- és edzőtermek kihasználtságának 50 százalékos határára, illetve az uszodák megnyitására vonatkozó tilalom is. Az aradi bolhapiac nem élelmiszereket árusító részén is újrakezdhetik a tevékenységet, és az autópiac is megnyithatja kapuit.

„A koronavírus-fertőzések száma folyamatosan csökken, aminek köszönhetően eljutottunk oda, hogy újrakezdhetünk néhány kellemes tevékenységet, társadalmi életet élhetünk, de nem szabad óvatlannak lennünk, mert a betegség továbbra is köztünk van, a súlyos esetekkel sajnos még mindig tele a kórház. Az egyéni és közösségi elővigyázatosságból ne engedjünk most, az ortodox húsvéti ünnepek alkalmával sem, de mindenekelőtt igényeljük az oltást, ez a legfontosabb megelőzési módja a fertőzésnek” – idézte a CJSU közleménye Tóth Csaba Arad megyei prefektust.

Az RMDSZ-es kormánymegbízott emlékeztetett, hogy most már várakozási idő nélkül is lehet regisztrálni az oltásra, sőt Aradon is megkapható a vakcina előjegyzés nélkül is, és arra kért mindenkit, aki még nem tette meg, hogy igényelje a vakcinát.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?