Szolidaritás és öngondoskodás – Újra megszervezik a Mentés másként konferenciát
A főként pedagógusoknak szóló rendezvénysorozat november 8. és 10. között lesz Kolozsváron.
Egy év kimaradás után újra megszervezik a Mentés másként pedagógiai konferenciát november 8-10-én a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban. A rendezvény sajtótájékoztatóján részt vett Bilibók Karola és Jakab Hanga, a szervezők képviseletében, illetve két visszatérő meghívott is, Ilyés Magda, a Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet oktatója és Szabó Csilla, a NECC (Nature Education Community Center) társalapítója.
Az ingyenes konferencia célkitűzése változatlan: lehetőséget és beszélgetési platformot biztosítani pedagógusoknak, különböző szakembereknek, sőt akár a médiának is arra, hogy megvitassák, hogyan lehet az oktatási rendszeren javítani, jobbá és frissebbé tenni.
Idén a Szolidaritás és öngondoskodás címszavakat választották témaként, amely két, egymást kiegészítő fogalom. „A szolidaritás arra vonatkozik, hogy hogyan lehetne az együttműködést erősíteni az oktatási rendszer részvevői között, mind a pedagógusok, az egyetemi szféra, a kutatók és mindenki, aki úgy érzi, hogy szeretne a jövőért tenni” – magyarázta Jakab Hanga. Az öngondoskodást pedig azért választották, mert a tapasztalatok alapján talán pont az a pedagógus ég ki a leghamarabb, aki a legnagyobb lendülettel veti bele magát a tanításba. Éppen ezért van szükség folyamatos önelemzésre és öngondoskodásra.
Ami a nyilvános előadások struktúráját illeti, az előző évekhez hasonlóan, idén is műhelytömbökbe szerveződnek, amelyek sokszor párhuzamosan folynak egymással. Az első tömb alapja a drámapedagógia, színházpedagógia, élményalapú pedagógia, a második műhelytömbben különböző egyesületek (Deviszont Közösségi Tér, Social Fiber Egyesület, Utcáról Lakásba! Egyesület) foglalkozásai lesznek, illetve egy drogprevenciós szabadulószobát is szerveznek. A harmadik tömb főként a természetre, a minket körülvevő környezetre és annak válságaira fókuszál.
A NECC csapata például egy közösségi tudományos foglalkozást tart. Szabó Csilla, az egyesület képviselője kifejtette, hogy a városi ökológia fogalmát szeretnék elültetni az emberek fejében, hiszen a városban is közel lehet kerülni a természethez. A NECC foglalkozása mellett művészetpedagógia (MAGMA, Fecsegő Ecsetek) és zenepedagógia (Superar) is lesz a harmadik műhelyblokkban.
Két kerekasztal-beszélgetésre kerül majd sor. A megnyitó beszélgetés a szexuális nevelés témakörét járja körbe olyan szakemberekkel, mint Csiszér Zsuzsa iskolapszichológus (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), a Caritashoz bedolgozó, szexuális neveléssel is foglalkozó Csutka Melinda, illetve a magyarországi NANE Egyesület és a Patent Egyesület képviselője, Kajos Rebeka Dóra. A beszélgetés moderátora László Éva, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet munkatársa, egyetemi adjunktus.
A másik kerekasztal-beszélgetés a záró eseményen lesz, moderátora Ilyés Magda, aki iskolaigazgatókat kérdez arról, hogy az intézmények között és az intézményeken belül hogyan valósul meg a szolidaritás, hogyan tudnak együttműködni az intézmények egy versenyalapon működő rendszerben. A beszélgetésen részt vesz a kolozsvári Talentum Református Iskolától Tordai-Soós Kata és Harbula Hajnalka, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolát Albert Andrea képviseli, aki a bölcsödét igazgatja, de felszólal majd Kiss Csilla is, a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája részéről.
A sajtótájékoztatón is jelen lévő Ilyés elárulta, hogy azért tűnik izgalmasnak a kerekasztal-beszélgetés, mert „abban a pillantban, hogy leülnek egymással beszélgetni intézményvezetők, akik elvileg konkurensei is lehetnének egymásnak, ahogy ráéreznek arra, hogy közösek a problémáink, nagyon gyakran alakulnak ki olyan beszélgetések, amelyek elnyúlnak akár a konferencia keretein túl is. Ilyenkor éreznek rá arra, hogy a versenyen túl mennyire fontos volna együttműködni”.
Visszatérő meghívott továbbá Mészáros György, az ELTE Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense. Az ő szakterülete főként a kritikai pedagógia, ehhez hűen írt egy könyvet „Jók leszünk!” – Hogyan formál társadalmi lénnyé az iskola? címmel, ez kerül bemutatásra a konferencián, illetve különálló előadást is tart. De dr. Knausz Imre, a Taní-tani Online szerkesztője is jelen lesz az eseményen, aki A szeretet mint ellenállás címmel tart előadást.
Bár ingyenes előadásokról van szó, a részvételszám korlátozott, így regisztrálni a rendezvény Facebook-eseményénél lehet.
CSAK SAJÁT