Súlyos vád: állítólag másfél évtizeden át szexuálisan zaklatta diákjait egy csíkszeredai sztártanár

A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egyik sztártanáráról több korábbi diáklány azt állítja, hogy az elmúlt mintegy húsz évben behálózta és szexuálisan kizsákmányolta őket. A megvádolt tanár, O. Zs. a Maszolnak elmondta, „sok féligazság” jelent meg róla, részletesen lajstromba kell vennie az állításokat, azután reagál rájuk. A főgimnázium jelenlegi igazgatónőjétől, Markó Ilonától megtuduk, szombatra tantestületi gyűlést hívott össze az ügyben. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere pedig kifejtette: az ilyen eseteket mielőbb nyilvánosságra kell hozni és határozottan el kell ítélni. Nem mellesleg O. Zs. november elejéig városi tanácsosként is tevékenykedett, ekkor lemondott önkormányzati tisztségéről. 

Az időközben felnőtté vált lányok története megdöbbentő: van közöttük, aki mindössze 12 éves volt, amikor állítása szerint a sztártanárnak tartott pedagógus megkörnyékezte és olyan dolgokra vette rá, amely messze túlmegy a tanár–diák, sőt a felnőtt–gyermek baráti kapcsolaton. Mások középiskolások voltak, amikor kirándulásokon, illetve – az elbeszéléseik alapján – a tanár lakásán megtartott filmnézések, bulik alkalmával megrészegedtek, cigiztek, és ezeket az alkalmakat használta ki O. Zs. arra, hogy közelebb kerüljön kiszemeltjeihez. Mivel a tanár stílusával, lazaságával, közvetlenségével rendkívül népszerűnek számított az iskolában, többen arról számoltak be, hogy jólesett nekik a felnőtt pedagógus kitüntetett figyelme, hovatovább jobban érezték magukat attól, hogy felnőttként kezelte őket. Idővel azonban sorra kiderült, hogy behálózta áldozatait és hitegette, kihasználta őket, írta meg kétrészes riportjában csütörtökön és pénteken az Átlátszó Erdély oknyomozó portál. 

Fotó: Gábos Albin

Az sem kevesbé megdöbbentő, hogy a riportban megszólalók szerint „nyílt titok” volt az, hogy O. Zs. rendszeresen kikezd vagy összejön fiatal lányokkal, és erről nemcsak az iskolában a diákok, hanem pedagógus társai, sőt Csíkszeredában egyre többen tudtak, de mégsem történt semmi. A nyilatkozó források közül többen elmondták, hogy az igazgató, az iskolapszichológus, tanár kolléga is első kézből tudott a történtekről, de nem tettek ellene semmit, a tanár tovább taníthatott, sőt utólag mindannyian tagadták, hogy tudtak volna O. Zs. diáklányokkal szembeni (bűn)cselekményeiről. Hasonlóképpen nem lépett fel az inkriminált tanár ellen egyetlen szülő sem, az eddig nyilvánosságra került információk alapján hivatalos feljelentés sem a rendőrségre, sem az iskolához, sem a tanfelügyelőségre nem érkezett. Az interjúalanyok szerint azért, mert igyekeztek titokban tartani a történteket, a szexuális abúzus ellenére is védték a köztiszteletnek örvendő tanárt, hogy ne essen bántódása – miközben a fél város arról beszélt, hogy miket művel. Az is köztudomású, hogy egy korábbi barátnője, sőt a jelenlegi felesége is diákja volt.

O. Zs. az Átlátszó Erdélynek adott interjújában csak azokat az eseteket ismerte el, ahol a viszonya volt diákjaival nyilvánossá vált. „Azt állítja, csak nagykorú diákokkal volt kapcsolata, miután már elvégezték a középiskolát” – olvasható a terjedelmes riportban.

A kilenc interjúalany vallomásából az világlik ki, hogy a Márton Áron Főgimnázium tanára miképpen hálózta be és zsákmányolta ki áldozatait, akiket tizenéves kamaszként, sebezhető korszakukban közelített meg, nem egyszer szerelmet vallott nekik, meghallgatta őket egy olyan periódusban, amikor a gyermek- és felnőttkor határán lelkileg a legsebezhetőbbek voltak – így vezette őket félre és érte el célját: hogy megbízzanak benne, értékeljék a figyelmét és ne mondjanak neki nemet, illetve hogy ne árulják el a „közös titkot”.

A tanár idén augusztusban felmondott a gimnáziumban, pontosabban egy év fizetetlen szabadságot kért, majd novemberben lemondott városi tanácsosi mandátumáról is – jelenleg az FK Csíkszereda tanulmányi igazgatójaként tevékenykedik.

O. Zs. a Maszol megkeresésére közölte, alaposabban el kell olvasnia az Átlátszó Erdély riportját és jegyzetet kell készítenie az abban elhangzó állításokról. Elmondása szerint „sok féligazság jelent meg az írásban”, ugyanakkor azt vallotta, ennek az ügynek köze lehet az ő és a korábbi, leváltott igazgató közötti konfliktusnak, azt sugallva, hogy ez csupán egy bosszú lehet ellene. Ugyanakkor közölte, a volt igazgató fiának osztályfőnöke volt, azt az osztályt nyolc éven át tanította, és ez a diákközösség a nyáron „egy levelet írt neki”, de részletekbe nem bocsátkozott. Felvetésünkre, hogy az ellene felhozott vádak nem egy nyolc-, hanem egy közel húszéves időszakot fednek le, nem felelt. Arra a kérdésünkre, hogy melyek a hazugságok a riportban, nem válaszolt. A megvádolt pedagógus péntek estére vagy szombat reggelre ígérte, hogy reagál az őt ért vádakra.

Markó Ilona, a Márton Áron Főgimnázium jelenlegi igazgatója elmondta, megdöbbentették azok az állítások, amelyek most napvilágot láttak. Mint mondta, nemrég került az igazgatói tisztségbe, azelőtt nem is ismerte a megvádolt tanárt, és az iskola pedagógusaitól sem hallott még arról, hogy miket követhetett el tanártársuk. Az igazgatónő mindenesetre kiejelentette: ha csak a fele igaz annak, ami a riportban szerepel, az is rendkívül súlyos. A helyzet feltárása és megvitatása érdekében szombatra tantestületi gyűlést hívott össze és kiadtak egy nyilatkozatot is a témában:

„A Márton Áron Főgimnázium vezetősége az Átlátszó Erdélyben megjelent, Orbán Zsolt nevéhez fűződő állítások és az iskolánkat érintő sajtócikkel kapcsolatban a következőket nyilatkozza: a tantestületi tanács keretén belül az objektív szemlélet megőrzése érdekében megvitatjuk a közzétett információk hitelességét; a Vezetőtanács tagjainak segítségével felülvizsgáljuk az iskola etikai kódexét, és szükség esetén módosításokat eszközlünk, a Diáktanács segítségével módot találunk arra, hogy több lehetőséget biztosítsunk a tanulók számára az esetleges, bármilyen jellegű visszaélések akár anonim módon való bejelentésére; fenntartjuk az eddigi együttműködést a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel, valamint a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközponttal is. Ugyanakkor mindenkit arra ösztönzünk, hogy hiteles forrásokból tájékozódjon, kritikusan gondolkodjon, mielőtt véleményt fogalmaz meg az intézménnyel – diákjaival, illetve alkalmazottaival – kapcsolatban.”

Kérdésünkre, hogy a vallomások alapján több közveteln munkatárs is tudhatott a történekről, és így az ő felelősségük sem kérdőjelezhető meg, az igazgatónő közölte, mindenképpen belső vizsgálatot indítanak a történtek feltárása érdekében. 

Korodi Attilát, Csíkszereda polgármesterét telefonon értük el.  O. Zs. korábban RMDSZ-es városi tanácsosi tisztséget is betöltött, erről novemberben mondott le. Erre akkor került sor, miután az Átlátszó Erdély felvette a kapcsolatot a csíkszeredai városvezetővel és közölték, hogy milyen témában és kiről készül cikk.

„Azt gondolom, hogy jól tette O. Zs., hogy az önkormányzati mandátumtól és az RMDSZ-tagságától megvált, mert amikor megtudtam, hogy készül egy ilyen anyag, rákérdeztem, és azt mondta, olyan személyes ügy, amely őt érinti, és ebből kihagyja a városházát és az RMDSZ-t, és ezt jól tette. Nagyon súlyos történetek, ezért úgy gondolom, neki a következő időszakban van, amit meg kell magyaráznia” – fogalmazott Korodi Attila. Kérdésünkre elmondta, korábban nem tudott arról, hogy milyen hírek terjengtek a tanárról a városban, emiatt is olvasta döbbenten a róla szóló írást.

Korodi Attila polgármesterként és a csíkszeredai RMDSZ-szervezet elnökeként határozottan kijelentette: „Minden ilyen cselekedetet mindig és minél hamarabb napvilágra kell hozni és el kell ítélni!” Kifejtette, az iskolai rendszerekben szükség van korrekciókra, és „nem szabad hagyni, hogy az ügyek elfajuljanak és húszéves távlatból kelljen visszapörgetni az eseményeket”. „Városi RMDSZ-elnökként és polgármesterként is egyértelműen elítélem azokat a típusú deviáns magatartásokat, amik bármiféle hasonló helyzetet teremthetnek, beleértve ezt az esetet is” – nyomatékosította a városvezető.

Hozzátette, szerdán az iskolaigazgatóktól azt fogja kérni, és az önkormányzatnak az iskolai vezetőtanácsokba delegált tagjain keresztül is azt kéri majd, hogy minden tanintézetben legyenek belső módszertanok az ilyen esetek kivédésére és megelőzésére, illetve a korai felismerésére”, hiszen az ilyen eseteket „nem szabad megengedni” – mondta Korodi Attila a Maszol kérdésére.

(Nyitókép forrása: Márton Áron Főgimnázium Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?