Saját zászlaja lett Szatmárnémetinek és címere Mezőpetrinek

A szerdai kormányülésen döntöttek és fogadták a Szatmárnémeti városa által benyújtott zászlótervezetet, amely ezentúl a város hivatalos jelképe lesz. Hivatalosították továbbá a Szatmár megyei Mezőpetri címerét is.

A szatmári megyeszékhely hivatalos lobogója fehér, három oldalán piros és kék, egyenlő oldalú háromszögek szegélyezik. A zászló közepén a település címere látható, amely fölött és alatt, három nyelven, románul, magyarul és németül megjelenik a település neve. Szatmárnémeti címere kék, rajta a Szatmári Vár látható, rácsos kapujában egy oroszlánnal.

A zászló mintázatát hosszas egyeztetés és vita előzte meg: a Szatmárnémeti Városi Tanácsban is feszültségeket szült az ezzel kapcsolatos vita, míg végül sikerült konszenzusra jutni a pontos zászlótervezet kapcsán.

A szatmári zászló elfogadásával ez lett a harmincegyedik helyi szimbólum, amit az RMDSZ javaslatára, a Szövetség kormányzati szerepvállalása óta hivatalosítanak.

„Számtalan példát ismerünk arra, hogyan lehet rosszul, céltalanul vezetni egy önkormányzatot. Szatmárnémeti azonban nem ilyen hely: Kereskényi Gábor és csapata 2016 óta bizonyítja, hogy lehet a munkát úgy is végezni, hogy a városban élő emberek érezzék, a döntések értük és velük együtt vannak. A kormány mai döntése is az ott élő polgárokért van, románokért, magyarokért, svábokért, más kisebbségekért. Fontos az aszfalt, a híd, de fontos az is, hogy a közösségnek erős önbizalma is legyen. Ehhez akartunk hozzájárulni, amikor Szatmárnémeti zászlaját hivatalosítottuk”– mondta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes a kormányülést követően.

A kormányülésen a Szatmár megyei Mezőpetri címerét is elfogadták, így hivatalos címere lett a javarészt elmagyarosodott svábok lakta településnek. Ezt Cseke Attila jelentette be a kormányülést követően.

Mezőpetri címere

Mint a fejlesztési szaktárca vezetője elmondta: Mezőpetri címere harmadolt, felső bal sarkában, vörös mezőben egy arany nap és hold figyelhető meg, alattuk egy arany szívet markoló aranyszínű sólyom látható. Ez a Károlyi család egykori címerének eleme. Az újonnan hivatalosított címer jobb felső sarka zöld, rajta két arany búzakalász jelzi a helyiek főfoglalkozását, a gazdálkodást, a címer alsó kék részén egy sváb csűrkapu látható, ez a településen élő sváb közösség jelenlétét jelzi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?