Jól haladnak az utóbbi harminc év legnagyobb szatmári beruházásával

Fontos momentumához érkezett a negyedik Szamos-híd építése Szatmárnémetiben: a helyére került az acél pályaszerkezet. A tervek szerint a folyón átívelő közúti átjárót 2023 végére kell befejeznie a kivitelezőnek. 

A Szamos folyó két partján elterülő Szatmárnémetiben az utóbbi két évtizedben komoly gondokat okozott a folyón való átkelés: a személygépkocsik számának ugrásszerű növekedésével bizonyos napszakokban nagyon nehézkessé vált a közlekedés a hidakon. A szatmáriakban és a városvezetőkben is megfogalmazódott, hogy legalább egy új hídra lenne szükség. Igaz, azóta sok idő eltelt, viszont belátható időn belül két új hídon is át lehet majd kelni a folyón. Az egyiket ráadásul nemrég át is adták, ez része Szatmárnémeti elkerülőútjának.

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester (balról) terepszemlén | Fotók: polgármesteri hivatal

Ezzel párhuzamosan viszont egy másik híd is épül, melynek egyik felhajtója a Nagybánya felé vezető utat keresztező Strand utcáról indul, és a 17-es lakónegyedben, a folyó másik partjára érkezik. A munkálatokat végző Strabag rendszeresen beszámol az építés fázisairól, de a polgármesteri hivatal is rajta tartja a szemét a munkán, mely eddig a terveknek megfelelő ütemben halad.

A napokban egy újabb fontos momentumához érkezett az új Szamos-híd építése. Helyére került az acél pályaszerkezet, ugyanakkor folyamatosan emelkednek a központi tartóoszlopok is, amelyekre rögzítik majd ezeket az elemeket acélsodronyok használatával.

„A szatmáriak által ’harmadikként’ emlegetett Szamos-híd az utóbbi harminc év legfontosabb szatmárnémeti beruházása, amelynek kivitelezése a megfelelő ütemben, a tervezett határidők betartásával halad. A Strand utcai létesítmény kivitelezője, a Strabag cégcsoport erőforrásai maximális kihasználásával tartja a tervezett időpontokat” – nyilatkozta egy, a napokban végzett építőtelep-látogatás kapcsán Kereskényi Gábor polgármester.

A köznyelvben hosszú ideje harmadik hídként emlegetett építmény valójában a negyedik közúti átkelő lesz a Szamos folyón: a régóta álló Decebal és Golescu híd mellett ugyanis az elkerülőúthoz tartozó híd készült el előbb.

A hídépítés összértéke közel 142 millió lej plusz áfa, amit a Helyi Fejlesztési Alapból (PNDL), illetve a szatmárnémeti önkormányzat saját forrásaiból finanszíroz.  A munkálatokat a 2023-as év végéig kell befejezni. A négysávos hídon a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak is biztosítva lesz a biztonságos közlekedés lehetősége.

Kapcsolódók

Kimaradt?