Anghel Saligny-terv: a szatmárnémeti projektek összértéke meghaladja a 60 millió lejt

A Szatmárnémeti polgármesteri hivatal számos pályázatot ad le az Anghel Saligny Nemzeti Beruházási Program keretében, amely által több, évtizedek óta várt beruházás is megvalósulhat – jelentette be Kereskényi Gábor polgármester.

A városvezető tájékoztatása szerint a projektek összértéke meghaladja a 60 millió lejt. „Mindig is fontos volt számunkra, hogy éljünk azokkal a lehetőségekkel, amelyek által finanszírozást tudtunk szerezni projektjeinkhez, legyen szó európai vagy hazai forrásokról” – mutatott rá a városvezető.

„Ugyan az Anghel Salignyi-program csak nemrég indult el, nekünk már elkészült dokumentációink vannak, amelyek alkalmasak arra, hogy finanszírozást kapjanak. 2017-ben a Szatmárnémeti polgármesteri hivatal volt az, amely a Helyi Fejlesztések Országos Programjából (PNDL) a legnagyobb támogatást kapta, akkor 85 millió lejt sikerült lehívnunk a Strand utcáról induló harmadik Szamos-híd építésére. Ezúttal pedig 61 millió lej értékű pályázatot nyújtunk be” – nyilatkozta Kereskényi Gábor, külön kiemelve Cseke Attila fejlesztési miniszter szerepét a pályázatok elkészülésében, az általa nyújtott segítséget.

A projektek között szerepel többek között a szatmárnémeti utcák korszerűsítése, valamint az ivóvíz- és szennyvízhálózat modernizálását célzó beruházások.

„Ezek mind olyan tervek, amelyeket a helyi közigazgatás 30 éven keresztül elhanyagolt, egyszer forráshiányra, máskor egyéb indokokra hivatkozva minden polgármester megfutamodott ezek elől... Ide sorolnám a Mátészalkai (Magnoliei), a Mező (Odobescu), a Grădinarilor és a Pinului utcák felújítását, és a Haiducilor, az Iris, a Mahatma Gandi és a Mária utcák korszerűsítését. Ugyanakkor a Pirosberekben, a 16-os „mikróban” és a régi központban modernizáljuk és bővítjük az ivóvíz- és szennyvízhálózatot. Szintén rendkívül fontos beruházás a Károlyi út és Cloşca sugárút találkozásánál lévő, valamint a Soarelui negyedbeli vasúti átjáró alatti csatornagyűjtő felújítása, amely egy komoly problémát megold majd ezen a városrészen" – magyarázta a polgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A városvezető ugyanakkor azt is elmondta, hogy a polgármesteri hivatal készül az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által nyújtandó lehetőségek kihasználására is, ezen kiíráshoz is számos pályázatot nyújtanak majd be.

A benyújtandó pályázatok listája:

  • Az Ács Alajos, a Mező (Alexandru Odobescu), a Crăieselor, a Fluturilor, a Haiducilor, az Iris, a Mahatma Ghandi, a Mária, a Matei Basarab, az Alsó Garandhát (Petre Ispirescu), a Poienilor, a Lőtér (Poligonului), a Ferdinánd király, a Rekettye (Tiberiu Brediceanu), a Gyulafehérvár, az Eugen Ionesco, a Károli Gáspár, a Krúdy Gyula, az Ősz, a Grădinarilor, a Mátészalkai (Magnoliei) és Pinului utcák, valamint a Darai út korszerűsítése;
  • Az ivóvíz- és szennyvízhálózat bővítése a Pirosberekben;
  • Ivóvízhálózat korszerűsítése;
  • Kakszentmártoni vízüzem-Belső Postakert (Victoriei) utca – Strand utca;
  • Temető utca-Attila (Traian) utca-Papnövelde (Eugen Lovinescu)-Iskola köz (Gheorghe Lazăr);
  • Magasnyomású vízvezeték felújítása a 16-os lakónegyedben;
  • Csatornagyűjtők körszerűsítése;

(Címlapfotó forrása: Facebook/Kereskényi Gábor)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?