Románok mondják: aligha származhatnak a dákoktól

Rendkívül népszerű a neten az Istorie pe șleau román történelmi csatorna Erdéllyel foglalkozó ismeretterjesztő adása, amely szerint bátor kijelentés volna az, hogy a mai románok a dákoktól származnak. 

A Mandiner által ismertetett videó 2000 évvel ezelőttről indítja a történelmi bemutatót. Közli: néhány százezer dák élhetett a mai Erdély területén, ahol leginkább különböző kis törzsek összekapcsolódása jelentette a közösséget. Mivel azonban a dákok szerettek borsot törni a Római Birodalom orra alá, a megtorlás sem maradhatott el, aminek folytán Traianus császár, az egyik legsikeresebb birodalmi uralkodó ültette szét a rendetlenkedőket, hogy latinul beszélő gyarmatosítók és légiók telepedjenek le a tartományban.

Mivel pedig az őslakosok kiszorultak, sőt teljes Itália mentén rabszolgasorba kerültek, bátor kijelentés volna az, hogy a mai románok a dákoktól származnak - ismerteti a videó szövegét a magyar portál. A történelmi bemutatás szerint ezt követően még számos népcsoport próbálta kisajátítani a területet, így a Krisztus utáni kétszázas években a barbárok folyamatos támadásai miatt a rómaiak is visszavonulót fújtak, hogy a gótok, hunok és mások is megjelenjenek a Kárpát-medencében.

Később a bolgárok majd a magyarok tették tiszteletüket, mindeközben pedig úgy tűnik, hogy a románok a Balkánon alakultak ki a szlávokkal és dákorománokkal együtt létező, romanizált lakosságból. Majd 800 év után tömegesen vándoroltak Erdélybe, de hogy pontosan mikor, azt a mai napig nem tudni, maximum a bolgár cárság terjeszkedésének idejére tippelhetünk vagy mikor II. Baszileiosz bizánci császár elfoglalta Bulgáriát, ezzel nagymértékű kivándorlási hullámot okozva a térségben.

Ezután az ezer esztendő után keresztény hitre tért Magyarország vette át az irányítást és uralkodott hosszú időn át, majd újra és újra a Kárpátokon, mígnem az 1900-as években végül elvesztette a régiót - írja a Mandiner a videó alapján.

(a nyitóképen a Kazán-szorosban található 55 méter magas Decebal domobormű) 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?