Rendezvénysorozattal ünnepeltek Csíkszeredában – „Élettel van tele a város”

Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére, a csíkszeredai városháza által szervezett többnapos ünnepségsorozat központi rendezvényére a Mikó vár előtti téren került sor péntek délután. Az ünnepi beszédek sorát a Petőfi Sándor Általános Iskola alsó tagozatos énekkarának dalai, a Csíki Játékszín színművészeinek szavalata és éneke, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi együttes rövid produkciója tarkította.Fotók: Korodi Attila Facebook oldalaA központi rendezvényt megelőzően a Gál Sándor-szobornál tartottak megemlékezéssel egybekötött koszorúzást, ahol beszédet mondott Sógor Enikő alpolgármester, valamint Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Szövetség önkormányzati képviselője. A koszorúzást követően a Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület tagjai vezetésével a résztvevők a Nagy István Művészeti Középiskolához vonultak, ahol a megemlékezés részeként leleplezték azt az emléktáblát, amelynek központi eleme a Kossuth Lajos portréját ábrázoló bronz dombormű.Az eredetileg Kéry Ferenc ceglédi szobrászművész által készített alkotást Baráth Fábián szolnoki szobrászművész öntötte újra. Az emléktábla Cegléd, a Kossuth Múzeum, a Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti kör és a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesületének felajánlása. Az eseményen Tánczos Barna szenátor szólalt fel, felelevenítve Kossuth Lajos alakját, aki mögé felsorakozott a nemzet, hívására énekelve masíroztak, ha kellett. „Hasonló bátor magyarokra lenne szükség, akik képesek a közösségük jövőjét megálmodni, mert győzelem az, hogy itt vagyunk több mint 170 év után is, magyarul ünneplünk, magyarul éneklünk” – fogalmazott a szenátor.

A Mikó vár előtti téren Korodi Attila polgármester szólt a szép számban megjelent ünneplőnek. Elhangzott szónoki beszédének üzenete a győzelemről, az identitásunk, a kulturális értékeink melletti kiállásról, a múlt őrzése közben épített jövendőről szólt. „176 éve minden év március idusán emlékezünk, erőt gyűjtünk, töltekezünk ezen a napon. Március első felében már megünnepeltük a Nők Nemzetközi Napját, ami valójában a nők szabadságjogairól szól, március 9-én emlékeztünk a kommunizmus romániai áldozataira, március 10-ike a székely szabadság, 15-ike pedig a 48-as forradalom és szabadságharc kirobbanásának napja. Mi, csíkszeredaiak igenis jól tudjuk, mit jelent a szabadság, és ha kell, ma is harcolunk érte! Tavaly augusztusban felemeltük a hangunkat a kulturális intézményeinket veszélyeztető intézkedések ellen, és Csíkszereda gyakorlatilag megmentette az országban a kulturális intézményeket, főként a magyar intézményeket! Szereda megvédte a kultúrát! Közben megújulnak városunk ikonikus épületei, a Vígadó, a Csíki Játékszín, a Városháza épülete. Élettel van tele a város! Évről évre több az Ezer Székely Leány Napján a viseletbe öltözött fiatal, és hála Istennek ma is sok viseletbe öltözött lakost láttam és látok. Itt van közel száz gyerek, aki énekel a Mikó-vár előtt, Petőfire és március 15-re emlékezve ma este is. Csíkszereda makacsul ragaszkodik hagyományaihoz, de közben nyitott az innovációra és az újdonságra” – mutatott rá az elöljáró.Felhívta a figyelmet: „az idén az erdélyi magyarságnak szembe kell néznie a szuper-választási évvel is. Létfontosságú számunkra, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség révén képviselve legyünk az önkormányzatokban, és így erős csíki közösség maradjunk, az európai parlamentben, hogy még sokszor tudjunk jó napot kívánni a román államelnöknek, és a román parlamentben is, mert közösségünk itt akar maradni, és erre az az eszköz. Én bízom a csíkszeredaiakban! Bízom városunk lakóinak tisztánlátásában! És bízom abban, hogy közösségünk idén a sok választáson is megmutatja erejét! Kívánom, hogy ma mindannyian töltekezni tudjunk a márciust belengő szabadság különleges hangulatából, és igen, győzzenek ezúttal is a magyarok!” – üzente ünnepi beszédében a hargitai megyeszékhely első embere.Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke felszólalásában nyomatékosította: a kitartó küzdelem és a következetes kiállás az értékeink mellett soha nem volt hiábavaló, a harc mindig meghozta az eredményét, ha nem azonnal, akkor később, miként az elbukott forradalom is győzelemre jutott a kiegyezés által.

Orbán Viktor üzenetét Beke Mihály András Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első beosztott konzulja tolmácsolta az ünneplő közönségnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?