Március 15.: A forradalom lángját sosem tudták kioltani - 1848 hőseire emlékezik a magyarság Erdélyben

„A forradalmat leverték ugyan, és sokszor temettek bennünket utána is, ám a remény lángját mégsem tudta senki kioltani a közösségünkből. Sem Trianon után, sem az impériumváltást követő években vagy a kommunista időszakban, sem pedig a rendszerváltás után” – fogalmazta meg március 15-i üzenetében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Március 15-én minden évben ünnepelni gyűlünk össze, megemlékezünk a hőseinkről és számot vetünk a szabadságunk állapotáról. Bár ugyanezt tesszük immár 176 éve, a forradalom és szabadságharc története mégsem csorbul. Nem lesz kevesebb vagy unalmasabb, nem megy ki a divatból. Épp ellenkezőleg: új utakat nyit meg előttünk, és új támpontokat szolgáltat az előttünk álló kihívásokhoz, fogalmazott ünnepi üzenetében Kelemen Hunor.

Fotó forrása: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett a külhoni magyarokhoz, melyet szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágon felolvasnak a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából tartott rendezvényeken – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

„1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Hitték: a szabadság nem önmagáért való, és végképp nem az erősebbek szabadsága a gyengébbek, a többségé a kisebbség felett, hanem mindenekelőtt arra szolgál, hogy általa béke, biztonság és jólét teremjen minden embernek. Személyes véráldozatukkal megpecsételt szellemi örökségként hagyták ránk, hogy nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk” – fogalmazott ünnepi levelében a miniszterelnök.

Klaus Iohannis román államfő üzenetében azt hangsúlyozta, hogy a magyar kisebbség hozzájárul „a modern, sikeres és befogadó román társadalom megszilárdításához”.

„A civilizációk szimfóniájához hozzájáruló, büszkén vállalt hagyományai és öröksége, illetve kulturális, tudományos, szellemi és politikai személyiségeinek tevékenysége révén a magyar kisebbség a modern, sikeres és befogadó román társadalom megszilárdításának megbecsült támogatója” – idézi Iohannis üzenetét az Államelnöki Hivatal közleménye. Az államfő szerint a társadalom megszilárdítására irányuló törekvéseket ebben a választási évben újra meg kell erősíteni.

Közös sikerünk kulcsa az egység, a jövő mindannyiunké, etnikai hovatartozástól és származástól függetlenül – fogalmaz Marcel Ciolacu kormányfő a magyarok nemzeti ünnepe alkalmából írt üzenetében.

„Fontos nap ez a romániai magyar közösség és minden magyar számára, történelmi jelentőségű nap a magyar etnikumú állampolgártársaink és identitásuk számára. Ez a nap nemcsak az 1848-as forradalom és szabadságharc, valamint a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelem emlékét őrzi, hanem arra is emlékeztet bennünket, hogy együtt többet érhetünk el, mint külön-külön, és hogy az egységünk a közös sikerünk kulcsa. A jövő mindannyiunké, etnikai hovatartozástól és származástól függetlenül. Együtt készen állhatunk arra, hogy szembenézzünk minden kihívással, és egy jobb jövőt építsünk az eljövendő nemzedékek számára” – idézte az Agerpres Marcel Ciolacu üzenetét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?