Rekordkísérletre és az állatkerti kisvonat rendbetételére is gyűjtenek a Swimathonon

Marosvásárhelyen immár tizedik alkalommal kerül sor az adományozással egybekötött sportrendezvényre, ahova eddig 15 csapat jelentkezett be. Összesen 53 úszó áll a starthoz pénzt gyűjteni a programba benevezett 18 projekt támogatására. 

Támogatónak jelentkezni június kilencedikéig lehet még, mondta el a csütörtöki sajtóértekezleten Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány igazgatója. A csapatok legkevesebb kettő, legtöbb öt főt számlálnak és stafétában 40 percet úsznak.A szerző felvétele

A támogatók, akár úszók, akár nem, egyben nagykövetei is lehetnek a projekteknek és mozgósíthatnak annak érdekében, hogy minél több adomány gyűljön össze. A marosvásárhelyi szervezetek mellé idén fogadták egy csíkszeredai csoport jelentkezését is. A CséBé (Csíki Brazilok) a csíksomlyói cigánytelepen 2021 januárjában kiütött tűz nyomán otthon nélkül maradt gyermekek és fiatalokból alakult. Jelenleg 35-40 gyermek és fiatal vesz részt az önkéntesek által szervezett tevékenységeken.

Egyebek mellett gyűjtenek a rákos gyerekekkel foglalkozó Little people alapítványnak, a Péter lakóotthonnak, a Divers egyesület Orizont központjának, egy rekordhosszúságú sál kötésére és még az állatkerti Thomas mozdony rendbetételére is.

Minden projekt számára külön oldalt hoznak létre, ahol a csapatok mozgósíthatnak azok támogatására. Nem csupán úszással segíthetnek, hanem a swimathon oldalán közvetlenül is lehet adakozni. Az úszók számára nincs meghatározva az úszásmód. A tízedik Swimathonra június 16-án, az olimpiai méretű fedett uszodában kerül sor.

Kapcsolódók

Kimaradt?