Rejtett kamerával forgatott a Recorder Cristian Pomohaci nagyernyei közösségében (VIDEÓ)
Tanúk és közeli rokonok vallomásai, illetve rejtett kamerás felvételekből összeállított dokumentumfilmben mutatja be a Recorder Cristian Pomohaci volt ortodox pap és népdalénekes nagyernyében működő közösségét. Az ortodox egyház 2017-ben vonta meg tőle a jogot arra, hogy papként tevékenykedjen, ennek ellenére az elmúlt években ugyanúgy folytatta, éjszakai misék keretében szervezett ördögűző szertartásokat.
A több hónapos oknyomozás eredményeként készült riport szerint a Maros megyei Nagyernyében működő közösségben fizetség nélküli munkavégzésről, jelentős adományokról és ördögűző szertartásokról számoltak be egykori követők és hozzátartozóik. A Recorder újságírói rejtett kamerával is forgattak a helyszínen, a dokumentumfilm pedig azt is felveti, hogyan működhetett a közösség közel kilenc éven át a hatóságok beavatkozása nélkül.

A Recorder szerint az elmúlt egy évben több olyan megkeresést kaptak, amelyekben az ernyei közösség működésére hívták fel a figyelmet. Az egyik bejelentő azt mesélte, hogy édesanyját a Pomohaci által létrehozott úgynevezett kolostorban dolgoztatják fizetés nélkül, egy másik pedig azt jelezte, hogy rendszeresen részt vett az ott tartott szertartásokon, és kész információkat megosztani a történtekről.
Egy Ausztriában dolgozó nő fia azt mondta, édesanyja rendszeresen átutalja külföldön megkeresett jövedelmének egy részét a volt papnak, és 2022-ben 12 ezer eurót is adott neki, miután Pomohaci azt mondta követőinek, hogy nincs pénze liturgikus eszközök beszerzésére.
A Recorder újságírói részt vettek a Nagyernyében – egy egykori vendéglő helyén kialakított kolostorban – tartott szertartáson is. A rejtett kamerás felvételeken ördögűzési rituálék láthatók. A szertartás végén Pomohaci felolvassa a kapott adományok listáját, és állítólagos csodás gyógyulásokról beszél.
A Recorder emlékeztet, hogy Cristian Pomohaciot 2017-ben a Román Ortodox Egyház megfosztotta papi tisztségétől. Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat, csalás és adócsalás gyanúja miatt is eljárások indultak ellene. A szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos ügyet elévülés címen nem is tárgyalta a bíróság, az adócsalási ügyben pedig mindössze pénzbírságot kapott.
A riport kitér arra is, hogy 2026. június 3-án a szervezett bűnözés elleni ügyészség házkutatást tartott Cristian Pomohaci ingatlanjainál. A nyomozók több mint kétmillió euró készpénzt találtak különböző valutákban, valamint nagy kockázatú kábítószereket is lefoglaltak. A volt pap jelenleg a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények gyanújával vizsgálódik a marosvásárhelyi ügyészség, de kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt is büntetőeljárás alatt áll.
CSAK SAJÁT
