Öt medvét szállítottak el az utóbbi hetekben Borszékről

Számos alkalommal megjelennek a medvék Borszék közigazgatási területén, leginkább a Tündérkertben és a sípálya környékén, ám esetenként a város belterületén is felbukkannak. Az utóbbi hetekben öt példányt fogtak be és szállítottak el távolabbi területekre.

Az elmúlt időszkban számtalan jelzést kapott a borszéki polgármesteri hivatal a medvék jelenlétéről lakott területen, valamint a 112-es sürgősségi hívószámra is több ilyen bejelentés érkezett a lakosság részéről – közölte csütörtökön a üdülőváros vezetése.

Mint kifejtették, a jelenség orvoslása érdekében megtették a kormány által tavaly elfogadott 81-es számú kormányrendeletben foglalt lépéseket. A jogszabálynak megfelelően megalakultak az azonnali sürgősségi beavatkozást végrehajtó bizottságok, illetve vadásztársulattal és állatorvossal is szerződést kötöttek. Mindemellett az önkormányzat egy altatólövedékes puskát is vásárolt, a Romaqua Group pedig 2 befogó és 1 darab szállítóketrec beszerzésével támogatta a várost, tudtuk meg. Fotó: Borszék Város Polgármesteri Hivatala

„Rendkívül fontos számunkra az emberi élet és a közjavak védelme, illetve azt is szeretnénk, hogy a Borszékra látogató turisták biztonságban érezhessék magukat településünkön. Ennek érdekében a csendőrség folyamatosan járőrözik a medvék által bejárt területeken. Ugyanakkor az elmúlt néhány hétben öt példányt is sikerült befognunk, amelyeket egy távolabbi vadászterületre szállítottunk” –  foglmazott Mik József, Borszék polgármestere.

Hozzáfűzte, hogy a járőrözés folyamatosságát továbbra is biztosítják, illetve mindent megtesznek annak érdekében, hogy az adminisztratív területünkre tévedt vadállatokat befogják és elszállítsák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?