Óriási kudarcba szaladt bele a kormánykoalíció

Klaus Iohannis és az ellenzéki pártok a koalíció sikertelenésgéről, kudarcáról beszéltek azt követően, hogy hétfő este hosszas tárgyalások után a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői úgy döntöttek, külön főpolgármester-jelöltet indítanak Bukarestben. 

Keddi szöuli sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis kijelentette, hogy külön főpolgármester-jelöltek indítása a bukaresti helyhatósági választásokon nem jelent sikert a koalíció számára. A hivatalos látogatáson Dél-Koreában tartózkodó államfő ennél részletesebben nem kívánta kommetálni a kormánypártok döntését. Azt viszont fontosnak nevezte, hogy a bukaresti választási küzdelem ne árnyékolja be a kormány munkáját.

„Úgy vélem, mindkét párt képes elválasztani a helyhatósági választásokat a kormányzati tevékenységtől” - idézte az Agerpres Iohannist. Emlékeztetett arra, hogy ennek a koalíciónak a létrehozását jómaga szorgalmazta, mert az egymást követő válságokat átvészeléséhez az országnak stabil kormányra volt szüksége. „A koalíció célja tehát a stabilitás megteremtése és a válság átvészelése volt, amit sikerült is elérni. De úgy gondolom, hogy ennek a koalíciónak még van jövője” - tette hozzá az államfő.

Mégis csatába szállhat Gabriela Firea Bukarestben Fotó: Agerpres

Ironikusan reagált a döntésre kedd reggel Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester. „Nehéz döntés előtt áll az ingatlanmaffia. Kinek a kampányát finanszírozza?” - írta Facebook-oldalán a főpolgármester. A Népi Mozgalom Pártjának (PMP) elnöke, Eugen Tomac úgy véli, hogy a kormánypártok döntése, miszerint külön főpolgármester-jelölteket indítanak Bukarestben, az „állampárt dominóhatással járó nagy összeomlásának” kezdetét jelenti.

Szerinte a kormánypártok tudják, hogy Nicuşor Dan főpolgármester az Egyesült Jobboldal Szövetsége fogja megnyerni a bukaresti választásokat, és kétségbeesésükben hibát hibára halmoznak. 'Az állampárt megveti és foglyul ejtett szavazótömegnek tekinti a saját választóit (...). Elég volt, hogy az egyik jelölt azt mondja: nn nem lépek vissza, ez a ti döntésetek, és máris bekövetkezett az elkerülhetetlen összeomlás' - írta bejegyzésében Tomac.

A koalíció vezetői hétfő este úgy döntöttek, külön főpolgármester-jelöltet indít a helyhatósági választásokon a PNL és a PSD. Politikai források szerint a PNL jelöltje Sebastian Burduja, a PSD-é Gabriela Firea lesz. A kormánypártok hétfőn tíz órakor elkezdődött tárgyalásai több mint 13 órát tartottak. Tétjük az volt, hogy támogassa-e továbbra is a koalíció Cătălin Cîrstoiu korábban bejelentett közös főpolgármester-jelöltet. A bukaresti egyetemi kórház vezetőjének támogatása azért kérdőjeleződött meg, mert a sajtóban megjelent információk szerint a tisztségével összeférhetetlen módon egy magánklinikán is végzett orvosi tevékenységet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?