Önkénteseket vár a Marosvásárhelyi Rádió: ismét kitakarítják a Maros partját

A Marosvásárhelyi Rádió kezdeményezésére ötödik alkalommal szervezik meg a Közösen kitakarítjuk elnevezésű akciót. A május 15-én, vasárnap 11 órakor a Maros partján kezdődő eseményre minden olyan érdeklődőt szeretettel várnak, aki fontosnak tartja felhívni a figyelmet a tisztaság és az egészséges környezet szükségességére.

„Az eseménynek kettős célja van, az egyik konkrétan kitakarítani a folyó Marosvásárhely környéki partszakaszát, pontosabban a Marosszentgyörgy és Marosvásárhely közötti részt. A másik cél, ami talán ennél is fontosabb, hosszú távra szól, és elsősorban a környezettudatossági nevelést helyezi előtérbe. Ezt nemcsak a takarító akciónkkal, hanem a Marosvásárhelyi Rádió mindennapi műsoraiban is képviseljük. Adásainkban nagyon sok környezettudatosító üzenet hangzik el, naponta és minden olyan kezdeményezéshez társulunk, felkaroljuk, partnerei vagyunk, amely környezetvédelmi tevékenységet foglal magában” – nyilatkozta a Maszolnak Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztője.

Mint fogalmazott, fontos felhívni a lakosság figyelmét, hogy a természetre vigyáznunk kell, a takarítási akció is ezt a nevelési elvet igyekszik erősíteni. A Közösen kitakarítjuk során újrahasznosítási műhelymunkák, tematikus rendezvények is lesznek, továbbá a civil szervezetek bemutatják a szemét úgynevezett útját. Emellett gyermekeknek szóló programokkal is készültek: pedagógusok magyarázzák el a kiskorúaknak, hogyan hat a szennyezés és szemetelés az élővilágra, valamint, hogy ezzel milyen kárt okozunk a környezetünknek.Fotó: Marosvásárhelyi Rádió

A főszerkesztő véleménye szerint a Maros partja azért is fontos, mert ez remek helyszín a kikapcsolódásra családoknak, sportolóknak egyaránt. Olyan közeg, ahol aktív és természetközeli tevékenységet lehet szervezni. Az akció ideje alatt a résztvevők kipróbálhatják a kajakozást, a kenuzást, az úgynevezett supozást és slackline-ozást is – tájékoztatott Szász Attila. Hangsúlyozta, az teljes rendezvénynek tisztaságfesztivál hangulatot teremtenének.

A szemétszedés mikéntjéről kifejtette, mindenkinek biztosítanak kesztyűket, szemeteszsákot, továbbá idén megpróbálják bevezetni a szelektív gyűjtést is, azaz lesz külön sárga zsák a műanyagnak és fekete zsák az egyéb szemétnek. Az eseményen résztvevőket öt munkaponton várják és arra kérnek mindenkit, hogy a lakhelyéhez legközelebb található munkaponton kezdje a szemétszedést. A munkapontok a következők: a Maros partján levő Komp; a régi Május 1. strand mögött levő töltés; a Nagyhíd alatt, az Egyesülés negyed oldala; a Black Lord vendéglővel szembeni parkoló; valamint a remeteszegi temető előtti tér (új helyszín).

A takarítás után – amely várhatóan 13 óráig tart – minden résztvevőt várnak a Maros partján lévő Komphoz, ahol 14 órától Vizi Imre koncertjét hallgathatják meg a részt vetők.

A Marosvásárhelyi Rádió környezettudatosságra nevelő akciójához csatlakozott többek között az Ecolect Mures, a Maros Megyei Barlangi és Hegyimentő Szolgálat, a Maros Megyei Rohammentő Szolgálat, a Bioeel, a Circulo, a Mures Runners, az Outdoor Experience, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Maros Művészegyüttes, a GoKart, a Marosszéki Közösségi Alapítvány, a Divers Egyesület – Női Akadémia, a Vibe fesztivál, az Aquaserv, a Maros Megyei Vízügyi Hatóság, a What`s in the box Production, a Stop Waste Local Shop, valamint Marosvásárhely, Marosszentgyörgy önkormányzata és Maros Megye Tanácsa. További részleteket az esemény Facebook-oldalán lehet olvasni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?